KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lengyelország tavasszal megtámadhatja Ukrajnát?

A Niezależny dziennik polityczny online kiadása szerint most Lengyelországban hadgyakorlatokat tartanak március 23-tól ami 33 napig tart majd – hívta fel a figyelmet a Szent István Légiója Közösség.

Ahogy a cikk szerzője írja, már régóta fennállnak azok a vélekedések, amelyek szerint Lengyelország háborúra készül. Ezt véli megerősíteni az a tény, hogy december 6-án megjelent a lengyel kormány határozati javaslata az aktív hadsereg létszámának 2023-ban 17 ezer 128 fővel történő növelése és a hadgyakorlat lebonyolítása, amelyekben 250 ezren vesznek majd részt (jelenleg a lengyel hadsereg 160 ezer fővel rendelkezik). Ráadásul most már gyorsított fegyverszállítások is zajlanak, amely még az amerikai védelmi minisztérium képviselője szerint is nem annyira a védekezésre, mint inkább a támadásra erősít.

Egyes előrejelzések szerint 2023 májusában terveznek támadást Ukrajna ellen, mivel az Oroszországgal vívott háború miatt elvérzett ukrán hadsereg akkorra már nem tud harcolni Lengyelország ellen. Emellett jelentős számú lengyel harcol jelenleg Ukrajna oldalán, akik a harci tapasztalatok megszerzése után Ukrajna ellen fordíthatják fegyvereiket, és hozzájárulhatnak Ukrajna végleges felosztásához.

Azt azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a cikk szerzője Kramer Hanna, és maga a cikket megjelentető portál gyakorlatilag Lengyelországban az olyan lengyelellenes platformokhoz tartozik, mint például Magyarországon a 24.hu, vagy éppen a Telex, de többet is ide lehet sorolni.

 

Kiemelt kép: Wojtek Radwanski / AFP

Szent István Légiója Közösség / Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ledobták a világ legnagyobb, nem nukleáris bombáját az oroszok

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük