Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Moszkva: politikai cenzúra és a nemzeti kisebbségek jogainak cinikus korlátozása a hat moldovai tévécsatorna betiltása

Oroszország szombaton „politikai cenzúra” miatt elítélte Moldova azon döntését, amellyel ideiglenesen betiltott hat televíziós csatornát.

A volt szovjet tagköztársaság vezetése azzal vádolta a csatornákat, hogy „helytelen, inkorrekt információkat” sugároznak Moldováról és az ukrajnai orosz hadműveletről.

A televíziós állomások közül néhány moldávul, néhány oroszul sugárzott, de mind Ilan Shor politikus-üzletemberhez kötődnek, aki 2019-ben elmenekült az országból Maia Sandu Nyugat-barát elnök megválasztását követően. Az izraeli önkéntes száműzetésben élő Shor már korábban is támogatta a moldovai tüntetéseket, amelyek Sandu kormányának lemondását követelték.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette: a „politikai cenzúra példanélküli alkalmazásaként értékeljük a mostani betiltásokat: ez a sajtó sokszínűsége elvének korlátozása és az információhoz való hozzáférés szabadságának botrányos megsértése, amellyel a (Moldovai) Köztársaság politikai vezetése rendszeresen és nyilvánosan azonosul”.

„Az intézkedés végrehajtásának az ország orosz ajkú lakosságára gyakorolt példanélküli következményei miatt egyúttal a nemzeti kisebbségek jogainak cinikus korlátozásaként is értékeljük” – tette hozzá.

A tilalom hétfőn lép hatályba, és az országban kihirdetett veszélyhelyzet időtartamáig lesz érvényben, amelyet Chisinau február 24-ét követően hirdetett ki, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük