KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lavrov: Oroszország reagálni fog arra, hogy a régióit amerikai fegyverekkel támadják

Oroszország reagálni fog arra, hogy az ukrán fél amerikai fegyverekkel lövi a régióit -jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 tévécsatorna vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

Lavrov szerint miközben az amerikaiak és a NATO azt állítják, hogy nem állnak háborúban Oroszországgal, világos, hogy amerikai közvetlen részvétel nélkül a célravezetésben „ezek a rakéták nem repülnének sehová”.

„Ami a reakciónkat illeti, az elnök (Vlagyimir Putyin) azt mondta, hogy reagálni fogunk, és meggyőződésem, hogy erről belátható időn belül értesülni fognak”

– mondta a külügyminiszter.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban lévő Csigari települést. A tárca szombaton Szokol bevételét jelentette be.

A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában az elmúlt nap folyamán és 11 ellenrohamot vertek vissza. Az orosz összesítés értelmében az ukrán hadseregnek közel 1500 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette a svéd Giraffe légvédelmi rendszer egy radarját, az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer két indítóállását, egy horvát RAK-SA-12-es sorozatvetőt, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint hét amerikai M777 és két brit FH-70-es tarackot, HIMARS sorozatvetők két rakétáját, továbbá 31 légi drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Voronyezs megyei Podgorenszki járásában a három településről mintegy 50 embert ideiglenes szállásokra szállítottak, miután ukrán pilóta nélküli repülőszerkezetek tüzet okoztak egy, a hivatalos tájékoztatás által meg nem nevezett tartalmú raktárban. Horlivkában egy férfi életét vesztette, két nő pedig megsebesült ukrán tüzérségi tűz következtében.

Ez is érdekelheti:  Moszkva szerint az Egyesült Államok finanszírozta az ukránok Putyin meggyilkolására szőtt terveit

 

Kiemelt képen: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter / Fotó: embassylife.ru

 

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük