Láng Zsolt: Karácsony spórolási javaslata rossz ötlet

Rossz ötletnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester spórolási javaslatát a Fidesz budapesti elnöke. Láng Zsolt szerint ez egy Brüsszelben kitalált trend, és a magyar kormány nem ezt az utat választja.

A Fidesz budapesti elnöke, aki egyben a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában elmondta, hogy a kormány a kezdetektől a magyar emberek energiabiztonságát tartotta szem előtt, és az ukrajnai háború hatásait szeretné csökkenteni, hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát.

„Azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a főpolgármester úr és a fővárosi vezetés ahelyett, hogy a kormány mellé állna és a budapestieket ugyanúgy megvédené (…), ehelyett elkezd olyan ötleteket bevetni, ami szerintem nemcsak nincs leegyeztetve, de a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki”

– fogalmazott Láng Zsolt.

Kitért arra is, az elhibázott szankciópárti brüsszeli politika miatt az energiaárak a négyszeresükre vagy az ötszörösükre nőttek, míg Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra sincs szükség megszorításokra.

Kiemelt képen Láng Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük