KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kreml: Kim Dzsong Un Oroszországba látogat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kim Dzsongun észak-koreai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Oroszországban – közölte a Kreml hétfőn közleményben.

A látogatás bejelentése, amelyre a Kreml szerint „az elkövetkező napokban” kerül sor, az YTN dél-koreai műsorszolgáltató tudósítását követte, amely egy magas rangú kormánytisztviselőt idézett, aki szerint Kim „lassan Észak-Koreán belül, egy különvonaton halad az északkeleti határ felé”. Oroszországnak és Észak-Koreának egy rövid, közös határszakasza van Oroszország távol-keleti városának, Vlagyivosztoknak a közelében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára a közelgő látogatást kommentálva azt mondta, hogy Putyin és Kim orosz és észak-koreai küldöttségek jelenlétében, és ha szükséges, négyszemközt is tárgyalni fognak.

A hónap elején a New York Times amerikai és más nyugati tisztségviselőkre hivatkozva arról tudósított, hogy Kim további katonai együttműködésről kíván tárgyalni orosz kollégájával. Közben Putyin hétfőn kétnapos útra indult Vlagyivosztokba, ahol a Keleti Gazdasági Fórumon vesz részt.

Putyin és Kim legutóbbi találkozójára 2019-ben került sor, amikor az észak-koreai vezető páncélvonaton érkezett Vlagyivosztokba. Akkor a megbeszélések középpontjában a denuklearizáció, a Koreai-félszigeten kialakult helyzet és a kétoldalú kapcsolatok számos kérdése állt.

A Kreml bejelentése azután történt, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter júliusban meglepetésszerű látogatást tett Phenjanban, ahol Kimmel együtt részt vettek a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén. Az orosz védelmi miniszter akkor közös hadgyakorlatok megtartását is javasolta.

Eközben hétfőn az orosz külügyminisztérium a Koreai-félszigeten fenyegető biztonsági válságra figyelmeztetett, hivatkozva az egyik oldalon Észak-Korea, a másik oldalon pedig az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és szövetségeseik közötti fokozódó feszültségre és harcias retorikára. Az elmúlt hetekben a térségben több észak-koreai rakétaindítás és jelentős amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok is zajlottak.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt 2019. április 25-én a Távol-Kelet Szövetségi Egyetem campusán, a távol-keleti Vlagyivosztok kikötőjében / © Jurij KADOBNOV / AFP

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: