Kreml: „El fogják távolítani, ez egyértelmű”
Az Egyesült Államok és szövetségesei addig tartják meg Vlagyimir Zelenszkij ukrán vezetőt, amíg el nem végzi a feladatát, azt követően pedig leváltják – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtófőnöke.
Vlagyimir Putyin elnök szóvivője a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum (SPIEF) alkalmával adott interjút az Izvesztyija című lapnak, amelyben kitért Putyin elnök közelmúltbeli nyilatkozataira Zelenszkij várható sorsárát illetően.
„El fogják távolítani, ez egyértelmű”
– mondta Peszkov.
„Nyilvánvalóan a mozgósítási korhatár csökkentése az ellenállás növekvő hullámát fogja kiváltani az ukrán társadalomban”.
Peszkov megjegyzései Putyin szerdai, a nemzetközi hírügynökségek vezetőivel tartott, több mint háromórás találkozón tett kijelentéseinek pontosításaként hangzottak el. Az orosz elnök egy ponton megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorol Ukrajnára, hogy egyre fiatalabb férfiakat mozgósítson.
Putyin szerint a mozgósítási törvényt el kellett fogadni és még további intézkedéseket is el kell végeznie Zelenszkijnek, akit mindaddig tartanak a hatalomban, amíg ezek az intézkedések meg nem történnek. Az orosz elnök sejtése szerint legkorábban a jövő év tavaszán távolíthatják el Zelenszkijt a hatalomból. Addig viszont mindenképpen megtartják, eltűrik.
Vlagyimir Putyin emlékeztetett arra is, hogy Ukrajna havonta legalább 50 ezer embert veszít a frontokon, miközben csupán 30 ezret képes pótolni, ami Kijev számára megoldhatatlan feladat.
Az orosz elnök azt is megemlítette, hogy vannak már jelöltek Zelenszkij helyére, bár neveket nem említett. Ugyanakkor hozzátette, hogy az az ukrán elnök valójában egy puccsot hajtott végre az országában, mivel az elnöki mandátuma műjus 20-án törvény szerint lejárt. Nem igaz az, hogy az ukrán törvények tiltják a választásokat rendkívüli állapot idején és így a jelenlegi elnöknek hatalomban kell maradnia addig míg véget nem ér a konfliktus. Az ukrán alkotmányban ilyen passzus nem szerepel, éppen ellenkezőleg, a törvény úgy rendelkezik, hogy az elnök mandátumának lejárta után, az elnöki jogkört a parlament (Rada) vezetőjének kell átvennie.
Mindazok alapján, amit az orosz elnök mondott a tegnapi napon, és amiről korábban is írtunk itt a NIF felületein, teljesen észszerű és logikus az a kijelentésünk, hogy Ukrajnában Zelenszkij vezetésével pillanatnyilag egy katonai junta uralkodik, még pedig a Nyugat szoros felügyeletével és támogatásával.
Kiemelt képen: Volodimir Zelenszkij / Fotó: REUTERS/Evelyn Hockstein/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Váratlan fordulat: Ukrajna kész tárgyalni Oroszországgal
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/kuleba_wang-yi-120x120.webp)
Dmitrij Kuleba szerint a tárgyalásoknak „racionálisnak” kell lenniük, és a…