Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kövér László: Európa keresztény értékeit ki akarják lúgozni (videó)

Az Országgyűlés elnöke szerint azt látni, hogy Nyugaton szinte már nincsenek európai értékek, pedig – mint fogalmazott – Európa, attól Európa, hogy keresztény – olvasható a Hír Tv oldalán.

Ha európa nem keresztény, akkor nincs Európa (…) Európa szellemi értelemben megszűnik létezni

– folytatta Kövér László.

Úgy véli, a keresztény értékeket „ki akarják lúgozni” és a helyére tömködni valamit, hogy az emberek azt gondolják, van valami annál is felsőbbrendűbb, mint amiben eddig éltek.

„Ez volt a komcsiknak is a kísérlete, az megbukott, ez is meg fog bukni”

– mondta.

Bayer Zsolt azon felvetésére, hogy például a német társadalom döntő többsége teljesen mást gondol és érez, mint a politikai elitje és sajtója, Kövér László elmondta, ott szerinte morális és lelki terror van, ami néha egzisztenciális következményekkel is jár.

A politikus undorítónak és hányingerkeltőnek nevezte, hogy Magyarországot nevezik nyugatról diktatúrának,

„miközben mindenkit szabadon lehet pocskondiázni, aki a kormány oldalán áll”

majd elmondta, képmutatás, hogy

„Magyarországot a sajtó sokszínűségének hiányával vádolják Németországban, ahol a sokszínű sajtó 80 százalékát zöld szavazók írják”.

Hír Tv, Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Kövér László az Országgyűlés elnöke / Fotó: HírTV /archív

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük