KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kormányszóvivő: a nemzeti konzultáció kitöltőinek 97 százaléka elutasítja a szankciókat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat – jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Közölte, az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.
A magyarok elsöprő többséggel elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is – ismertette.

Az eredmények alapján a konzultáció kitöltői egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról.

“A konzultáció eredménye irányadó a magyar közéleti szereplők számára, és azon leszünk majd, hogy Brüsszelben is meghallják azt” – fogalmazott. Hozzáfűzte: erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét.
A részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán – közölte.

“A konzultáció üzenete világos: felül kell vizsgálni a brüsszeli szankciós politikát. Nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A magyar kormány azon lesz, hogy érvényt szerezzen ennek” – összegezte Szentkirályi Alexandra.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kiakadt az amerikaiak kérése miatt: az egyetlen érdemi háborús eredményétől akarták megfosztani

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük