KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: Versenyhelyzet, esély és humánum

Kónya-Hamar Sándor: Versenyhelyzet, esély és humánum

Hic timide, hic tumide!  

Ha az eleve adott formátum tekintetében Arisztotelésznek sincs igaza, ki tudná megmondani, hogy ki mivé nő vagy törpül élete során? Kit igazolnak a bibliai őstörténetek, és mit a görög hagyomány akkor, ha a Góliátokat és Küklopszokat legyőzik a Dávidok és Odüsszeuszok?

Azt talán, hogy a győzelemben igazolódó erőt nem a nagyság szavatolja, hanem a fölvállalt küzdelem jelentősége s az annak végigviteléig kitartó következetesség? Azt, hogy a szembeszegülés e magatartás-alternatívájakor már nem lehet szó sem ügybuzgó alkalmazkodásról, sem a küzdelem paródiájáról? Vagy azt, hogy a küzdelemben való részvétel lehetőségén túl „az antik minta nem jelentett mást, mint azt a rést, melyen az emberi lélek saját egébe nézhetett”? Talán. De Krisztus már úgy küzdhetett meg a kereszttel, hogy az emberi lényeg fantasztikus megvalósításának botrányszimbólumává tette azt. S ezzel már egy világszemlélet változott meg.

Németh László szerint „A szellemnek tekintélyre, példára, magasabb szférákra, történelemmel hitelesített megvetésre volt szüksége, s a görög hagyomány mindent igazolt”. Mindent, tehát nem csak ezt. Hanem azt is, hogy egy kis nép is a legváltozatosabban bonthatja ki a maga korszakait, ha gyors és pontos belső szereposztásaival olyan drámát tud lebonyolítani, melyből nem hiányozhat mindaz, ami emberi, ami emberszabásúvá tehető az erő és nagyság új viszonyaival és lehetőségeivel. Nem véletlen, hogy Goethe számára például a görögség egy olyan világot jelentett, melybe csak emelt fővel, természetességgel és atlétatermettel lehet belépni, és csak azért, hogy megtalálja Hellász, azaz Zeusz, Pallasz Athéné és Apollón tekintetét. Ezért lehetett az ő görögsége klasszikus és homéroszi, ellentétben a Nietzschéével, amely a magánnyal beoltott tragikum hordozója (apollói-dionysosi ellentételezésével). Ám egyiküké sem hasonlítható az egykori diadochusokéhoz, mely volt annyira nyugtalan és nyugtalanító, hogy a keresztre feszített Jézusnak selyemtaplóra lehelt szavaival is képes volt Európa felé továbbítani a megszerzett műveltség parazsát. S valami hasonlót szeretett volna megvalósítani – a görög eszmény újraélesztésével – szakrális költészetében, Friedrich Hölderlin is (Zeus és Dionysos kettősségével), a német költészet klasszicizmusának lezárásával, és romantikus korszakának megnyitásával.

Ez is érdekelheti:  Szilágyi Ákos: Sírok a katonák felett – Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívásának margójára

Ma viszont a görög mitológia – mint minőség –mégsem műveltségünkhöz, inkább hajlamainkhoz szól, jóllehet a görög szellem vakmerő merészségét már az athéni polisz virágkora az emberi lehetőségek antidótumaival ellensúlyozta. Csakhogy mint hagyomány ma is úgy hat, hogy kedvet és bátorságot kaphatunk tőle akár a versenyhelyzetbe ágyazott esély és humánum megírására is.

Nem annyira a görögség (tekintsünk el most a tipológiától) négy nagy versenyhelyzete (a trójai kaland, a marathóni helytállás, a peloponnészoszi testvérháború s a makedónok elleni hódító vereség) foglalkoztat, hanem éppen az a kutakodó érdeklődés, amelynek köszönhetően betekinthetünk az olümposzi istenek mitológiájába s a hősöket megéneklő antik irodalomba.

És megismételjük az íráskezdő kérdést: ki tudná megmondani, hogy ki mivé törpül vagy nő élete során? Legnehezebb helyzetben ilyenkor a szülőanyák találtatnak, amiként például a mítoszbeli Thesztiosz aitóliai király leánya, Léda is, akinek hattyúi szépsége egyaránt megkísértette Zeuszt és Tündareosz spártai királyt. A kettős frigyből két halhatatlan és két halandó született, Pollux (Polüdeukész) és Heléna, s Klütaimnésztra és Castor (Kasztór). Az olümposzi istenek által is ellenőrizhetetlen moirák pedig úgy összevissza szőtték a két testvérpár életfonalát az esély és predesztináció megtévesztő cseleivel, hogy az emberi lehetőségek ravasz fölcseréléséről sem feledkeztek meg. Castor és Pollux az ókori görög legendavilág leghíresebb dioszkúr-párja lett, Heléna és Klütaimnésztra pedig a „Trójai ciklus” -ban, illetve az „Elektrá” -ban meghatározó szereplő. Ámde e két utóbbi „versenyhelyzettől” eleve eltekintünk most, csupán a dioszkurok esetére szorítkozunk.

A két dioszkur földi életében – egyik halhatatlanként s a másik halandóként – úgy alkotott párost, hogy ugyanúgy volt hőstettekben kiváló, ahogyan a föltétlen bizalomban, ragaszkodásban és testvéri szeretetben mindmáig példakép. A mitológia szerint Castornál senki sem tudott jobban kocsin versenyezni s a legféktelenebb lovakat is megszelidítette, Pollux a legkitűnőbb ökölvívó volt, párja nélküli Görögországban, miközben viadalokban, küzdelmekben, a béke és nyugalom napjaiban is elválaszthatatlanok.

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: Halottak napján

Hogy miért?

A kíváncsiság arra is rákérdez – jóllehet a mitológiai analógiák éppolyan semmitmondóak lehetnek, mint amennyire jólesik eljátszani velük -, hogy milyen lehetett a gyermek és kamasz Castor és Pollux? Az apai származás nem biztosított egyenlő esélyt számukra – sem emberi, sem isteni életüket illetően. S mégis: gyerek- és kamaszkoruk lehetett az, amely későbbi, mitológiai sorsukat is meghatározta? S az emberi sorsszövő képzelet? De az ilyen irányú kérdéseink alighanem megválaszolatlanok maradnak. Mert a mitológiákban nem a példák előélete a fontos, hanem az, hogy túlmutatnak önmagukon.

De miért volna fontos akkor az, hogy melyikük mikor volt félénk vagy gőgös, kegyetlen vagy halhatatlanul merész és mérhetetlenül többet akaró (jóban és rosszban egyaránt), ha nem közöttük dúlt a viadal, hanem mindannyiszor együtt vállalták fel a versenyhelyzetet?

Annyira, hogy amikor Castor halálos sebesülése miatt lehetetlenné vált a további közös sorsvállalás, Pollux egyedül a halhatatlanság esélyével sem óhajtotta már. S inkább a naponta váltakozó hádészi és olümposzi életet vállalta, csakhogy Castorral együtt maradhasson, vele együtt élhessen halandó és isteni életet.

Mitológiai kárpótlás ez, és belemagyarázhatunk, anélkül, hogy itt az emberi szolidaritás előtörténetét sejtenénk. Mert „Castor-szindrómának” is nevezhetjük azt az emberi élet végletei között és azokon túl is elhagyhatatlan „serkentő jelentőséget”, mely a képzeletbeli halhatatlanság „rossz nyugalmára” is hatni tudott. Mely a valóság és képzelet között létező mérhetetlen távolságot, mérhetetlen közelséggel cserélné fel, s ezért a rendkívüli ragaszkodást akár a test és érzés anakreoni játékába is beleszőnné, csakhogy a mindenkori nagy fájdalmakra és örömökre való törekvést lehetővé tegye. S ezzel éppen a kényszerű és magányos nagyság formátuma módosítható.

És ez már hölderlini tétel, mely olyan szeretetet is jelent, ami szellemibb a pusztán vérségi kapcsolatnál. S erre az ember ma sem kevés. Aki, akárcsak Pollux, nem is olyan régen még úgy küzdött a boldogító azonosság eléréséért, hogy a minőség igényéről mondott le. Csoda-e, hogy a nivellálódás folyamatában elfogadott mennyiségi szemlélet miatt, erkölcsi és esztétikai (akár mitológiai) alapokról elinduló eszmélődése merő társadalmi vonalon haladva beletorkollott a kvantifikálható teljesítmény problémájába?!

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: Halottak napján

Az igazi csoda mégis az volna ma, ha az ember – jelenlegi versenyhelyzetében, újabb világszemléletváltás után – nem antik, de modern mivoltában, nem félénken és nem gőgösen tudna annyira önmaga lenni, hogy a világban antik természetességgel és antik heroizmussal lépjen fel! Ahogyan egykor, maga Hölderlin is megkockáztatta, vállalva ezért a legnagyobb áldozatot, az emberi értelem borulását is! De azt az isteni és emberi versenyhelyzetet is, mely éppen az esély és humánum eszméjét és valóságát ütközteti. S talán nem hiába!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Kónya-Hamar Sándor: ÁLLAMI MAGYAR EGYETEMET!

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük