KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kommunista hatalombirtokosok – 1956

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kommunista hatalombirtokosok – 1956 címmel – a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) honlapján – mától olvashatóak azoknak a személyeknek az életrajzai, karrierpályái, akik a forradalom kitörésétől az 1963-as általános amnesztia kihirdetéséig a forradalom vérbefojtásában és az azt követő megtorlásban szerepet játszottak.

A szerteágazó, intézményközi együttműködésben végzett kutatómunka első eredményeit, mintegy 450 pályarajzot mutatunk be a nyilvánosság számára. Összeállításunk tartalmazza az 1956 utáni szűkebb és tágabb értelemben vett pártvezetést, elkészültek továbbá az 1956–1962. közötti állambiztonsági vezetők pályarajzai. Megkezdtük a megtorlás végrehajtásában részes tárcák és fegyveres testületek vezetői, valamint a forradalom résztvevőivel szemben indított büntetőperekben ítélkező bírák életrajzainak elkészítését.

Az összeállításban szereplők egy része a hatalmi struktúrából fakadóan, az általa betöltött funkció révén volt a megtorló gépezet működtetője, míg mások személyükben, közvetlenül is szerepet vállaltak a megtorlásban.

A most közreadott portrésorozat csupán a kutatás első eredménye, amely további életrajzokkal egészül ki a következő hónapokban.

Az idei esztendőben – az 1956-os emlékévhez kapcsolódva – a NEB új eredményeivel folyamatosan bővíti, frissíti a kommunista hatalombirtokosok bemutatását. A dokumentumok a NEB honlapján, a Tudástár menüpontban olvashatóak:

http://www.neb.hu/hu/kommunista-hatalombirtokosok-1956
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Kommunista hatalombirtokosok – 1956

  1. Az a velemenyem, ami egyik irofejedelmünknek, Mikszath Kalmannak:
    “A magyarsag hatan szantani es fat is lehet vagni, ha az eke es fejsze, nemzeti szineinkre van/nak festve”!!!
    Nos, a hetven ev ota, napi szocionista agymosast hallgatni köteles hazamfiai/lanyai, ezert elfelejtik feltenni a kerdest, hogy vajon, ” ki fia borjai azok”, akikkel, az INTERNACIONALISTA/GLOBALISTA viaghodito plutokracia tagjai, a “magyar ekeket es fejszeket piros-feher-zöldre” festetik naponta??
    Ugyanis: 100%an meg vagyok gyözödve, hogy a “brüsszeli al-paholybol” engedejezett, magyar partok fökplompos politikusai, es a monetaris = penzügyi szektor parancs-vegrehajtoi, vlmt. egyeb közeleti szemelyisegek, csak azok lehetnek, maradek Magyarorszagon, akiknek vagy a szülei is mar kommunistak voltak, , vagy idöközben sajat maguk is önkent , a plutokracia hegedüjere tancolo vazallusuk, illetve ertelmisegi PROSTITUALTAK lettek!!!!
    Velelmezi, az 56-os Veteran es Koppanyivadek, Dr. E. Sz. L. Becsböl.

    1. Dr.Szabo Lajos
      2016/06/04 – 08:27 tökéletes meglátás – és akinek még mindig nem tiszta akkor olvassa mai friss észrevéteme:
      “,,,, 12 #4 spartakusz
      – 2016. június 04. 08:11:59
      Szerkesztés | Törlés
      Imre csak vigyázz magadra, meg kell adni azt ami a testé és azt is ami a léleké!
      Majd meg üt a guta – az m1 – valóban az és nem magyar tv. ép most mondta, hogy ünnepélyes keretek között felhúzzák….. majd folytatva: az ünnep folytatásaként…..” mi jó büdös picsát ünnepelnek ezek a magyarok gyásznapján? MONDJA MEG MÁR NEKEM VALAKI!
      SPARI….
      ide írtam:
      http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=1268&c_start=0

    2. Más lenne a helyzet, ha az “igen tisztelt” képviselők megszavazták volna a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük