Költségvetési csalás gyanújával nyomoz a NAV Kész Zoltán 2015-ös kampányával összefüggésben
Költségvetési csalás megalapozott gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Márki-Zay Péter jobbkeze, Kész Zoltán 2015-ös veszprémi időközi kampányával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint ismert, azt követően, hogy a veszprémi 1-es választókerület megválasztott országgyűlési képviselőjét, Navracsics Tibort az Európai Bizottság biztosának nevezték ki, a királynék városában időközi választást írtak ki, amit a több ellenzéki párt támogatásával, ám függetlenként indult angoltanár, a szélsőségesen piacpárti, azaz libertárius nézeteket valló Kész Zoltán nyert meg. A kampányt a baloldal szombathelyi fenegyereke, Czeglédy Csaba irányította. A PestiSrácok.hu korábban több riportban is foglalkozott az ominózus kampánnyal. A Czeglédy-ügyet közelről ismerő, anonimitást kérő forrásunk kamera előtt beszélt arról, hogy a kampányban Czeglédy diákmunkásait is mozgósították, és a kampányt Czeglédy nemcsak irányította, hanem finanszírozta is.
Budai Gyula 2021 áprilisában írt levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetéséért felelős államtitkárnak, Sors Lászlónak. A dokumentumban Budai arra hivatkozik, hogy egy videofelvétel került nyilvánosságra, amelyen a Czeglédy-ügy egyik vádlottja olyan dolgokról beszél, amelyek felvetik, hogy Kész Zoltán 2015-ös időközi választási kampánya és annak finanszírozása nem a jogszabályban meghatározott keretek között történt.
A felvételen többek közt elhangzik, hogy a kampányt Czeglédy Csaba a Human Operator Zrt.-n, illetve az iskolaszövetkezeteken keresztül finanszírozta oly módon, hogy az iskolaszövetkezetek alkalmazottai – többek között diákok – aktívan részt vettek a kampányban. Ezért személyenként tíz- és százezer forint közötti juttatást kaptak. Czeglédy ezen kívül egy szombathelyi nyomdán keresztül a plakátok és szórólapok kinyomtatását segítette, valamint telefonos kampányt bonyolított.
Budai Gyula a PestiSrácoknak.hu-nak elmondta, hogy a sajtóban megjelentek elsősorban a tiltott pártfinanszírozás lehetőségét vetik fel, de ha a kampányelszámolásban – amelynek pontosnak és tételesnek kell lennie, minden kiadást számlákkal igazolva – a fentiek nem így szerepelnek, akkor akár más bűncselekmények is megvalósulhattak.
A teljes cikk a PestiSrácok.hu oldalán, IDE kattintva olvasható.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…