Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kocsis Máté: Amíg Karácsony Gergely siránkozik, addig Gyurcsányék kipakolják a kasszát

– Mesés jutalmak a Városházán – dugók, kosz és szemét az utcákon. Főpolgármester urunkat lenyűgözi, ahogy cégvezetői dolgoznak. Méghozzá annyira jól dolgoznak szerinte, hogy 8-10 milliós jutalomfalatot érdemelnek. Mártha Imre is – jelezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Ezután a kormánypárti politikus felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc nemrég a következőképpen fogalmazott: „azt gondolom, hogy a hozzánk közel álló világ fogja vezetni Budapestet a jövő évi választások után is”.

– Mártha Imre is, mert ő annyira szuper. Gyurcsány róla azt mondta, hogy „több Mártha Imrét szeretne”

– emlékeztetett Kocsis Máté.

A frakcióvezető világossá tette, hogy amíg Karácsony Gergely siránkozik a főváros csődközeli helyzete miatt, Gyurcsányék kipakolják a kasszát, pont úgy, mint régen az egész országot.

– És úgy tervezik, hogy még fél évtizedig ezt fogják csinálni: a városban semmit, a városházán mindent

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük