Kína: Moszkva nélkül semmiféle rendezésről nem lehet szó
Kína és Svájc a színfalak mögött azon dolgozik, hogy Oroszországot meghívják a Kijev és Moszkva közötti harcok lezárását célzó, Svájc által javasolt tárgyalásokra – jelentette pénteken a South China Morning Post.
Múlt hónapban Svájc bejelentette, hogy „nyárig” békecsúcsot kíván szervezni. Konkrét időpontot még nem neveztek meg. A lehetséges résztvevők számát sem hozták nyilvánosságra. Ukrajna azonban jelezte, hogy Oroszországot csak akkor lehet meghívni, ha előzetesen beleegyezik egy sor előfeltételbe.
A hírportál szerint Li Hui, Kína eurázsiai megbízottja azt mondta az uniós tisztviselőknek, hogy a csúcstalálkozó
„nem lehet egy olyan konferencia, amely egy olyan tervet készítenek, amelyet le akarnak nyomni az oroszok torkán”.
A források a kiadványnak elmondták még, hogy mind Kína, mind Svájc osztja azt a „pragmatikus” nézetet, hogy a tárgyalásoknak nem szabad csupán formalitásnak lenniük.
Sok nyugati országgal ellentétben Peking elutasította, hogy Moszkvát okolja a 2022 februárjában kitört ellenségeskedésekért, és hangsúlyozta, hogy a konfliktus csak diplomáciai úton szüntethető meg.
„Minél korábban kezdődnek a tárgyalások, annál hamarabb lesz béke”
– mondta csütörtökön Pekingben egy KKP-s rendezvényen újságíróknak Wang Ji kínai külügyminiszter. Hozzátette, hogy
„a béketárgyalások elmaradása… még nagyobb válsághoz vezethet”.
Kína 2023 februárjában egy 12 pontos békét megcélzó javaslatot tett. Ezt a kezdeményezést Kijev elutasította. Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy a rendezés csak az általa 2022 végén bemutatott 10 pontos „békeformulán” alapulhat.
Moszkva irreálisnak minősítette Zelenszkij feltételeit kijelentve, hogy soha nem fogja feladni a Krímet, amely 2014-ben, és azt a négy volt ukrán régiót, amely 2022 szeptemberében csatlakozott Oroszországhoz.
Ukrajna és nyugati támogatói „szemfényvesztésnek” bélyegezték a csatlakozási népszavazásokat, és azzal vádolták Oroszországot, hogy jogtalanul foglalt el ukrán területeket. Később azt mondták, hogy a béke csak Kijev feltételei mellett érhető el.
Szergej Garmonyin svájci orosz nagykövet 2024 januárjában a helyi médiának azt mondta, hogy egy orosz részvétel nélküli békecsúcs „kudarcra lenne ítélve”. Moszkva fenntartja, hogy nyitott a tárgyalásokra, de csak elfogadható feltételek mellett.
A South China Morning Post szerint Li kínai megbízott közölte uniós kollégáival, hogy Moszkvának két előfeltétele van a tárgyalásokhoz: a nyugati fegyverszállítások beszüntetése Ukrajnába és Zelenszkij 2022-es rendeletének visszavonása, amely szerint „nem szabad” tárgyalni Putyinnal.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Wang Yi kínai külügyminiszter újságíróknak beszél Pekingben 2024. március 7-én. © Wang Zhao / AFP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Akárhogy is fáj, Trianonban mégiscsak a győztesek diktáltak a veszteseknek. Most Ukrajna akar diktálni az oroszoknak. Tényleg felfordult a világ! A nyúl akarja vinni a vadászpuskát.