Kína és Oroszország stratégiai partneri viszonyáról
Kína és Oroszország stratégiai partneri viszonya nem mások ellen irányul, hanem a két ország fejlődését szolgálja, és az államok egyenjogú együttműködésének világrendjét hivatott előmozdítani – írta jelentésében a Magyar Békekör tudósítója szombaton.
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken véget ért tárgyalásainak központi kérdése az volt, mit tegyenek, hogy világméretű konfliktus elkerülésével számolják fel az amerikai hegemóniát, és kényszerítsék rá a Nyugatot a kiegyezésre, a sokpólusú világrend tudomásul vételére és egy világméretű új biztonsági rendszer megteremtésére.
Úgy ítélhették meg, hogy a türelmes építőmunka nem nélkülözheti az erőt, mert Amerikát és szövetségeseit nem lehet szép szavakkal jobb belátásra bírni. Ezért erősíteniük kell a kétoldalú, valamint a sokpólusú világrend megteremtésében érdekelt országokkal való katonai együttműködést.
Az orosz-kínai stratégiai partneri viszony két alappillérre épül: a katonai és a gazdasági együttműködésre. Moszkva támogatja Kína területi egységének helyreállítását, Tajvan visszacsatolását, és elismeri a Paracel-szigetek Kínához tartozását, Kína pedig elismeri Oroszország Ukrajnához fűződő érdekét, és tartózkodik attól, hogy békét Oroszország kizárásával kössenek, mint arra a Nyugat Svájcban tesz kísérletet júniusban. A politikai rendezést sürgető Kína csak olyan békekonferenciát támogat, amelyet Ukrajna és Oroszország egyaránt elismer.
Putyin közölte, hogy Moszkva kész tárgyalni, de nem tűri, hogy feltételeket szabjanak neki. A kérdés inkább az, hogy kivel tárgyaljon, hiszen Zelenszkij elnöki megbízatása május 20-án lejár, ráadásul elnöksége a 2014. évi majdani alkotmányellenes puccsból fakad. Az ukránoknak kell eldönteniük, mihez kezdenek az illegitim hatalommal. Hagyják-e, hogy tovább élősködjön rajtuk, és folytassa a háborút, vagy olyasvalakit bíznak meg, aki nem elzárkózik a tárgyalástól, mint Zelenszkij, hanem kész véget vetni a vérontásnak, és békét kötni – adta értésre Putyin – s hozzátette: „ilyen fontos okmányokat mi csak törvényes hatalmi szervekkel írunk alá”. Azt is tudatta, hogy Oroszország jelenleg nem tervezi Harkov elfoglalását, ukrajnai offenzívája egy „cordon sanitaire” megteremtésére irányul, hogy határ menti térségeit megvédje a tüzérségi lövésektől.
Szóba került egy az esetleges tűzszünet lehetősége az olimpia idejére, csak az a gond vele, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megsérti az olimpiai chartát, hiszen megtiltotta az orosz sportolóknak, hogy nemzeti színekben versenyezzenek.
A francia elnök csapatküldési terveivel kapcsolatban az orosz elnök csak annyit mondott, hogy „várjuk ki a végét”.
Fontos volt hallani, hogy az emberiség jövőjének alakítását nem akarják kisajátítani maguknak, hanem másokkal együtt akarják megvalósítani, a Nyugattal közösen, egy sokpólusú nemzetközi kapcsolatrendszer keretében.
Moszkva, Peking, 2024. május 18. szombat (MB)
Kiemelt képen: Putyin orosz és Hszi kínai elnök kicseréli egymással a két ország stratégiai partnerségéről aláírt megállapodást (2024. május 17.)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…