KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Két, abszolút felelőtlen kijelentés: Vona kontra Balavány

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

 

 

 

 

 

Nem múlik el úgy hét, hogy a magyarországi közélet permanensen fortyogó nyugtalanságának üstjét ne kavarja fel még inkább egy-egy felelőtlen, demagóg politikusi vagy  közvélemény-formálói kijelentés. A Jobbik január végi, országos évnyitó gyűlésén Vona Gábor elnöki beszédében – egyébként nagyon helyesen – utalt a mai magyarországi társadalom egyik legégetőbb problémájára, a cigánykérdésre.

Többek között felvetette, hogy a cigányok népszaporulatát korlátozni kell állami beavatkozással, mert amennyiben ez nem történik meg, úgy a halmozottan hátrányos helyzetű etnikai kisebbségből belátható időn belül többség lesz. Nos, ez valóban reális veszély, annak minden szociális, kulturális, közbiztonsági, mentalitásbeli, pénzügyi következményével együtt. Maga a kijelentés azonban demagóg volt és hiteltelen. Nem azért, mert nem illeszthető a politikai korrektség nevezetű elmebaj által kijelölt verbális játéktér határai közé – ezek a szempontok szerénységemet soha nem érdekelték -, hanem azért, mert ha – valamilyen előre nem látható politikai csoda folytán – a párt hatalomra jutna, Vona Gábor mint miniszterelnök, természetesen nem korlátozná adminisztratív úton a hazai cigányság demográfiai növekedési rátáját. Miként az Rtl Klub és a TV 2 székházát sem rombolná földig. Bár az utókor áldaná a nevét, ha Karthágó sorsára juttatná e két diabolikus kisugárzású építményt, s utána még sóval be is hintené a helyüket.

E politikusi megnyilvánulások semmi más célt nem szolgálnak, mint a szavazóbázis megtartását, illetve további potenciális voksolókkal történő megerősítését.Hiszen cigánykérdésben a magyar társadalom valóban tűréshatárának legvégső pontjához érkezett immár, tehát efféle bombasztikus retorikával tömegekre lehet hatni. Azonban megint más helyzet az, ha egy politikai erő ellenzékből kormányra kerül. Hogyan valósulna meg ez esetben a demográfiai limit? Egy vagy két gyermek nemzése után kasztrálnák a cigány férfiakat? Terméketlenné tennék az asszonyaikat? Nyilvánvaló, hogy ilyet egy potenciális, Jobbik vezette kormány soha nem tenne, már csak azért sem, mert nem merné vállalni azt a globális konfliktust, amelyet egy efféle, óriási nemzetközi visszhangot, átkozódást és fenyegetőzést kiváltó népességszabályozási jogszabály és gyakorlat bevezetése jelentene. Ellenben olyan új, szociálpolitikai törvények megalkotása valóban lehetővé válna, amelyek egyszer s mindenkorra véget vetnének a cigányok körében ma már általános utódnemzési biznisznek. Csakhogy ennek taglalása korántsem hangzik annyira bombasztikusan, mint az országos gyűlésen alkalmazott szónoki fordulat.

A Vona-beszédre adott egyik, legnagyobb visszhangot kiváltott újságírói reagálás legalább annyira szerencsétlen és elhibázott volt, mint maga az inkriminált szövegrészlet. A két évtizede szokásos forgatókönyv szerint a Mindennapi.hu „keresztény” portálon Balavány György nácizmussal vádolta meg a Jobbik elnökét. Mindenekelőtt: nem ártana már tényleg rendbe tenni és valóságos szerepüknek megfelelő, adekvát módon bemutatni a német nemzetiszocializmus, az olasz fasizmus és a hazai hungarizmus történetét, egyáltalán az egész 20. századét. S nem a szövetséges, győztes koalíció szempontjait és propagandakliséit szajkózni a mai napig. Példának okáért – az általánosan elterjedt tévhittel szemben – az eugenika, fajnemesítés eszméje az 1930-as években a Reichen kívül széltében-hosszában elterjedt volt Európában és Észak-Amerikában, komoly tudóscsoportok folytattak ez irányú kutatásokat és tudományos kísérleteket. Az amerikai Lynchburgben lévő intézetben például egészen az 1970-es évek elejéig sterilizálták a testi-szellemi fogyatékos betegeket. Ami azonban a Balavány-cikk esetében végképp menthetetlen, az a stílus. Már maga a címadás is. Aki akarja, utánanézhet, olvashatja, magam nem szívesen írnám le, még idézőjelek között sem. Azért, mert felkavaróan visszataszító és undorító. Az egyik legalantasabb cigány átokformula. A szerző elegánsabban is megírhatta volna, s valószínűleg hatásosabbra is sikeredik ez esetben az ominózus publicisztika. Hiszen még a magára valamit adó cigány is elegánsabban átkozódik. Már-már irodalmi, fennkölt stílusban.Egyfajta metaforikus képzettársítással. Imígyen: „Szirénázzék véled a mentő!” Ilyen címmel még akár meg is jelenhetett volna egy „keresztény” weboldalon az írás. Ám ma Magyarországon már minden lehetséges és semmi sem lehetetlen. Legalábbis, ami az ostobaságot illeti.

Lipusz Zsolt

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Két, abszolút felelőtlen kijelentés: Vona kontra Balavány

  1. Ahogy már írtam ezen a portálon: A svájciak nagy csendben megoldották ezt a problémát.
    -Terhes asszonyoknak kötelességük bejelentkezni a nőgyógyásznál. Aki ezt nem teszi az büntethető legyen!
    -Aki a gyerekeit nem tudja eltartani vagy nem fogja tudni eltartani, mivel jövedelem forrása a létminimum alatt van, annak jogában áll a terhesség,megszakítás ingyenesen.
    -Terhesség bejelentése után a terhes nőnek kötelessége lenne megjelenni egy tanácsadói szolgálatnál, ahol a család jövedelme szerint megbeszélik a terhesség megtartását vagy megszakítását, és bármilyen a terhesség alatt esetlegesen felmerülő bajt, nehézséget!
    -Ha a terhesség megszakítás ellen szavaz az a nő, aki a gyerekét nem tudja eltartani, akkor a mai Amerikában is és Svájcban is a gyerekét elveszíti: a gyerek állami gondozásba kerül. Svájcban nevelő szülőkhöz.
    -Nevelőszülői rendszer koncepciójának kidolgozása és beindítása is kormányfeladat lenne.
    -Sok egyéb apró részletkérdésben lehet a svájci tapasztalatokból tanulni.
    -Inkább a nevelőszülő hálózatot kell kialakítani, mint a benntlakásos megoldást. A gyerekek egy egészséges magyar családban szellemileg jobban fognak fejlődni, mint egy „árva”-házban.
    -Ezen magyar családok kapnak állami segítséget, melynek nagyságát ill. folyósítását össze kell kapcsolni pl. ilyenekkel:
    -részvétel a cserkészetben
    -rendszeres ovódába, iskolába járatás
    -részvétel egyéb társadalmi közhasznu tevékenységekben
    -stb.
    Tehát a Vona kijelentéseit nem feltétlenül kell populistának vagy demagógnak nevezni, hisz, amint itt kapásból felsoroltam, vannak civilizált megoldások is!
    A mindenkori magyar kormánynak vannak cigány szakértői, ezekkel is kellene tanácskozni. Emlékszem egy Báthory nevüre, aki már a 90-es évek elején komoly szakembernek számított ezen a területen.
    Egyébként Erdőszentgyörgyön a Cigány utcában nőttem fel és, mint éltanuló -és pionír- folyamatos feladatom volt 2 cigány gyerek segítése a tanulásban. Sok szép emlékem van velük kapcsolatban. Pl. a cigány gyerekeknek nem vásároltak a szüleik az üzletből játékot. Azt maguk készítették. Bármilyen kerek térggyal tudtak futballozni. Később lett nekem futballabdám és mindennap -mikor engedte az idő- órákat játszottunk a Vásártéren, nagyokat csúszva a friss tehénlepényekben. Én inkább nagyon szegény magyaroknak tartottam őket. Erdélyben általában toleránsabb volt a helyzet. Lásd Marosvásárhelyen 1990 március 19-20.-án a cigányok mentették meg a főtérre bezárt magyarságot a mészárlástól!
    Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! –
    csatakiáltással vonultak be a főtérre, áttörve a szekusok által írányított románok barikádjait! Felfegyverkezve otthonról vasrudakkal, baltákkal és egyéb ütő szerszámokkal az ottlévő ultranacionalista románokat elkezdték szakszerüen ütlegelni. Ettől a pszichológiai pillanattól kezdve a csata kimenetele átállt a magyar oldalra és a románok jól elverve megfutamodtak!
    Ebből a rövid történetből is látszik, hogy a cigányságot minden eszközzel emancipálni kell. Ki kell őket venni az eddigi manipulációs környezetből. Érdemes megfigyelni, kielemezni, hogy milyen körök terjesztik a feszültséget és gerjesztik a cigányságot a magyarság ellen!

    1. Kedves István!
      Remélem nem haragszik meg a megszólításért.
      Érdeklődéssel olvastam most is a svájci példákat és megfontolásra tartom érdemesnek annak ellenére, hogy Magyarország helyzete teljesen más.
      A nevelőszülői hálózattal kapcsolatban eltérő a véleményem. Sajnos ennél az intézménynél is fennáll a veszély, hogy a pénzszerzés eszközévé válna. A szocializmusban működő nevelő szülői intézménnyel sokan visszaéltek annak idején.
      A bentlakásos intézmények szerte Európában jól működnek. Az alapelv az, hogy a gyermekek meghatározott időközönként kötelezően hazamennek! Az otthoni és a bentlakásos iskolai körülmények folytonos felmutatása a program leglényegesebb eleme. Így erősítik a gyermekek és a szülők motivációját egy jobb életrendre való törekvésre. A másik fontos indok pedig, hogy így a gyermekek a családjukkal maradhatnak. A kollégiumi nevelés egyéb előnyeiről akkor még nem is szóltam.
      A cigányság beilleszkedését valóban minden eszközzel segíteni kell, de csak olyannal, ami valóban hatékony. Minden egyes elherdált forint és egyéb eszköz a cigányságot, s közvetve az egész nemzetet rövidíti meg.

  2. Svájciak pont azért vették el, de végérvényesen, a gyerekeket a cigány környezetből, és adták „echte” svájci családokhoz, hogy kerüljenek ki abból a szubkulturális környezetből, amibe beleszülettek. Tehát nem tartom jónak a gyerekek hazajáratását. A szocializmusban pedig mindennel visszaéltek, így nem igazán mérvadó, hogy amit akkor csináltak, azt nem lehet jobban is elvégezni, öntudattal és kemény ellenőrzés mellett!
    Egyébként, mi elmaradtunk ebben az ügyben is, a kommunizmus miatt, vagy 50 évvel. A svájciaknak megvolt rá a lehetőségük, és amikor a diplomácia az ügyet körbetapogatta, akkor meg is cselekedték, amit meg kellett!
    Egy ilyen közös fellépésnek -JOBBIK+FIDESz- most lenne konjukturája. Csak meg kell kérdezni Sárközyt és a többieket, akik „belekostóltak” a román, bolgár tömeges cigány menekültekbe.
    Ésszerü közeledéssel meg lehetne próbálni a JOBBIK és FIDESz közötti közeledést ebben az ügyben. De, mivel a FIDESz egymagában kormányoz, igy megcselekedhetné tulajdonképpen egymaga is ezt az egész kényessé vált ügy megoldását!
    Polémia helyett egyszerü számításokat kellene itt közzétenni, hogy mekkora a különböző térségekben a cigányság szaporodási rátája és mekkora a magyaré. Egy kis tanulmányt megérne. Nem is értem, hogy egy olyan ügyben miért nem fognak hozza a szakemberek és adjanak közzé számításokkal megtüzdelt, grafikonokkal ellátott kis tanulmányt! Ezt a JOBBIK kellene megtegye, mert ők kerültek a Pártelnök kijelentései miatt kereszttüzbe. És ezt most kellene megcselekedniük, mert most az egész média ki van hegyezve rá és eljutna mindenki fülébe-szemébe a szakszerű információ!

  3. Kiegészítés:
    Svájc abban az időben, amikor ez megtörtént még a szegénység korszakában volt. Azt nem szabad elfelejteni, hogy Svájcnak kevés a mezőgazdasági területe és, amig az iparosítás el nem indult, addig -évszázadokon keresztül- nagy szegénységben éltek. Emiatt kényszerültek a férfiak egy része elhagyni Svájcot és zsoldosokként keresni meg a kenyerüket. Viszont nagyon keresett zsoldosok lettek. Az egyik angol király mondása: „No money, no suisse!” Ezalatt pedig nem svájcit értett, hanem zsoldost. tehát a zsoldos és a svájci egybe mosódott. magyarországra issok svájci vándorolt be. A Kecskeméti operát pl. egy nálunk meggazdagadott svájci földesúr építette. Nem beszélve a Gerbaud kávézóról és nem utolsó sorban emlékezzünk meg a magyar kártyán lévő svájci szabadságharcosokról, mint pl. a makk felsőn lévő Tell Vilmos!
    Egyébként az ideérkező 56-os menekültek a blokkok között hagyma, pityóka, stb. ágyásokat találtak!
    A nagy gazdasági fellendülés akkor kezdődött, mikor felszabadultak (25 év mozdulatlan kontókon) a gazdátlanná vált pénzek! A helyzetet kitünően használták ki, a pénzeket a nemzetgazdaság fejlesztésébe fektették be és nem lopták szét, mint ahogy azt teszik Magyarországon a kommunizmus kitőrése óta!

  4. Vona Gábor kijelentése a cikkíró szerint a szavazótábor megtartását szolgálja, ami szemen szedett baromság, mert a kijelentés fehéren és feketén benne lakozik a Jobbik 88 oldalas Radikális változás c. programjában, csak el kellene olvasni végre. Tehát nem mondott újat a Jobbik elnöke. Ez a program, nyomtatott példányban 2010 január 16-án került a nyilvánosság elé, de interneten is letölthető volt, és még mindig az.
    E program szerinti lépések megtétele esetén, már az egész Fidesz vezérkar, Fidesz közeli személyek ezerei (az MSZP-t már nem is említem) a sitt hűvösét éleznék, ha éppen nem az ibolyát szaglásznák alulról. Utalnék itt a Fidesz főguruk politikai gyilkosságainak (MSZP-vel szövetségben) felelősségre vonásával kiszabható büntetésekre, valamint arra radikális programpontra, amely a közvagyon egy forinttal való megkárosítását is életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtaná.

Hozzászólás a(z) Dr. Ing. Sebestyén István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük