KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

MJB: Szereptévesztők

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

HENDE CSABA

Honvédelmi miniszterünk háromnapos (nem hivatalos) szolgálati úton volt Izraelben egy biztonságpolitikai konferencián. A főkérdésekhez kapcsolódva erőteljesen kihangsúlyozta, hogy kormányunk továbbra is készen áll bármit megtenni azért, hogy a zsidóság Magyarországon jól érezze magát. A HM közleménye szerint a miniszter vasárnap esti felszólalásában kijelentette: „Elfogadhatatlan számunkra, hogy Európában bármely közösséget, bármely európai polgárt emberi méltóságában sértsenek meg.  A magyar kormány határozottan fellép és a jövőben is fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen,  ebben az ügyben nem ismerünk alkut, a zsidó közösség számíthat ránk.”

Egyetértve hadügyérünk alapgondolataival, szeretnénk figyelmeztetni arra, hogy egyes  tételeinek annyi köze van a biztonságpolitikához, mint a biztonságpolitikának a gombatenyésztéshez.  A kormány feladatának  (a konferencia  témaköréhez nem tartozó kérdés)  tolmácsolása nem a honvédelmi miniszter  feladata!

Azt már alig merem leírni, hogy   Európában – számos helyen – megsértik emberi méltóságukban  az európai polgárokat, köztük a magyarokat is(!), és ha már szóba hozta  ezt a kérdést Hende úr, akkor erről is célszerű lett volna tájékoztatni a  biztonságpolitikai konferencia résztvevőit, mert az ilyen jellegű differenciáltság csak indulatokat gerjeszt, vádaskodó jellegű, ok-és okozat elmaszatoló, valamint (az esetek többségében) valótlanságokat tartalmaz.

Honvédelmi miniszterünk   szerepet tévesztett! Külföldi “túrája” annyit ért, mint Vadai Ágnes látogatása a kazahsztáni  fegyveres erőknél…

SZILI KATALIN

Kétségtelen, hogy az új alkotmány elő-és elkészítésénél sokak véleményét  meg kell halhatni,  de megkérdőjelezhető olyan személynek az objektivitása, aki felelős beosztásában egyszer sem vetette fel egy új alkotmány  létrehozásának szükségességét, gátlástalanul kiszolgálta az MSZP főguruit és ügyesen egyengette nemzetvesztő politikájukat,  miközben  néhány “jelentéktelen ” ellenvéleményével azt a látszatot keltette maga iránt, mint aki alkalmas arra, hogy egy rendszerváltozást követően talpon maradjon és tovább folytathassa  látszattevékenységét.

Akinek eddig jó volt a toldozott-foltozott Buharin-Sztalin féle szovjet alkotmány, és tehetett volna valamit  egy magyar alkotmány összeállítására, abban  legyen annyi tartás, hogy most távol tartja magát ettől a  munkától. Semmit sem  vesztünk nélküle, de  a régi banda sokat profitálhat  általa.

Meggyőződésünk, hogy  Szili Katalin minden szerepet hajlandó “eljátszani”, csak segítsen a megbukott baloldalnak.

KUNCZE GÁBOR

Új szerepkörében mutatkozott be az  egykori ÁVH szellemének fenntartója,  Császár elvtársnő támogatója,   az SZDSZ-ből kihátrált (vagy kibukott)  egykori belügyminiszter, amikor cinkosai és  hódolói  társaságában a Játékszínben lezajlott rendezvény egyik előadójaként produkálta magát.

Kuncze  (a többiekkel együtt) a demokráciát hiányolta, a sajtó-és szólás-szabadságot reklamálta, valamint az Orbán kormány tevékenységét  minősítette a kádári diktatúra egyes  elemeinek átvételével.

Kuncze produkcióját  nem is érdemes tovább elemezni, hiszen  ortodox  hívei is többet vártak tőle, valami elmésebb  dolgokat, amelyeken lehet nevetni is, hiszen többen tudni vélték, hogy Kuncze a második hangképző szervének megszólaltatásával is képes lenyűgözni a hallgatóságát, és talán nagyobb sikere lett volna, ha mondókája helyett csak arra hagyatkozik… elemezni***

Összeállította:
Prof. Dr. Bokor Imre, az MJB elnöke*
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “MJB: Szereptévesztők

  1. Idézet a cikkből:
    „Elfogadhatatlan számunkra, hogy Európában bármely közösséget, bármely európai polgárt emberi méltóságában sértsenek meg”
    Sajnos a magyar nem tartozik közéjük!

  2. Hát igen,a fentiekhez nem is lehet mit hozzátenni,mert bizony igaz.Kiegésziteni viszont lehet.Éppen ma olvastam,hogy Simor után jöhet Surányi az MNB élére.Na ez sem semmi!!Tudják!!!- az a Surányi aki elkotyavetyélte MO.aranytartalékát.És ez is „egy rendes ember”,ahogy a jelenlegi miniszterlnök úr minősitette,ahogy a főváros jelenlegi jeles főpolgármestere Demszky-t is emigyen apposztrofálta.Hiába no!Csakis a mi készülékünkben van a hiba-vagyis „azembereknél”-mert nem tudjuk felfogni a politika felsőbbrendűségét,nagyszerűségét.Ezért kell minket lecserélni.Az elszámoltatás meg le van sz@rva-vulgárisan-,velünk együtt- a”nemzeti összefogás” jegyében.

  3. Tisztelt Éva anya.
    Legyünk őszinték,velünk magyarokkal is baj van.Miért?Egyszerű,mert mindezt hagyjuk.
    Mellékesen:Hende Izraelben,Martonyi nem rég volt,Orbán megbeszélést folytatott ,az Európai Zsidó Kongresszus elnökével, és mernék fogadni hamarosan ő is látogatást tesz náluk.Nem érdekes dolgok ezek?Csupán a véletlen műve?
    -Budaházy börtönben.
    -Gyurcsány és a többi hazaáruló szabad és gyarapodik vagyonuk továbbra is.
    -A demokrata Szili részt vesz az új EU-konform alkotmány megalkotásában.
    Az árak emelkednek,hogy magam részéről is mondjak valamit:Az új adózásnak köszönhetően pontosan 10 ezer forinttal kevesebb a fizetésem.Mert eddig olyan sok volt ugye……..
    2014-ben pedig várható a gyarapodás…….nem ismerős ez a mentalitás?Ráadásul pont a választások évében-
    Ellenben tapsolnak és rajonganak,úgy látszik a szépen hangzó hazugságokat jobban értékelik.
    Szomorú,nem is csodálkozok lassan,hogy a felvásárlók ilyen könnyen boldogulnak tervük megvalósításában.

    1. Kedves Zsolt!
      Igaza van! És mostmár komolyan benne vagyunk a 22-es csapdájában is,mert ha el merjük mondani az érzéseinket,véleményünket akkor rögtön pfújjjjj!a nemzeti összefogás kormánya ellen beszélünk,talán biz’a a böszmét akarjuk vissza?,(akarja a fene,már régen rács mögött lenne a helye a sok patkánnyal együtt-a legkevesebb-: hazaárulásért!!!)de ha nem tesszük,birkaként beállhatunk a sorba és bégethetünk mint a sok agyhalott,megvezetett,mert számukra ez a kényelmes.Az pedig nagy úr! Semmi olvasás,önfejlesztés,semmi kulturális eseményen való részvétel,csak a gagyitv.bambán bámulása. Majd helyettük -és állitólag értük-eldöntik azok,akiket „bexeltek” a Parlamentbe,és ennyi.Én eddig sem és ezután sem leszek birka,ahogy Ön sem,és sokan rajtunk kivül,akik erre az oldalra irogatunk.Igaz van itt olyan,aki „nem látja a fától az erdőt”,de hát ez legyen az ő privilégiuma.Isten látja lelkét!
      Igen!Baj,nagy baj van velünk magyarokkal!!!
      Akkor mit is várunk a fiataloktól,ha az éretebb korúaktól ezt látják?

  4. Hölgyeim és Uraim !
    Valaki elmondhatná nekem végre,is mikor volt Magyarországon a rendszerváltás, vagy, hogy is volt ez a fülke forradalom? mert már kezdek magamba mottyogni, és rémülten azon kapom magamat néha, hogy valami „kádárjani” rémlik fel a kis szárnyacskák vannak a hátán és kőralakú fény sugárzik a feje körül. Szóval ez ami van szívás. És lassan értelmét nyeri Gyurcsány Ferike egyetlen igaz mondása: ElkQtuk, nem kicsit…
    Még hozzátenném :megint….

  5. Nap, nap után rántja le,
    mondom mégegyszer,
    hogy a fidesz-fanok is megértsék :
    RÁNTJA LE MAGÁRÓL A NEMZETI SZÍNŰ ÁLARCÁT, a fidesz.
    Találós kérdés:
    Ki tudná megmondani, hogy milyen színű hátteret takar el a nemzeti színű zászlósereggel a fidesz, amikor a miniszterelnök, vagy a szóvivője tálékoztatót tart, vagy értékelőt ?
    Megfejtés:
    Kék színű hátteret.
    De, ez nem a boldogság kék madarának a színe. Hanem egy közel-keleti zsarnokállamé. A fehéret majd egy kicsit késöbb fogják hozzáadni. Akkor, amikor a piros-fehér-zöldre már nem lesz szükség.

  6. Hiszen mar hany eve ,hogy az OrR_Ban kormany kimutatta fogafeherjet.Csak is a teso partjanak az utasitasait hajtja vegre,es nem erdekli az ossznemzeti ugy.Csak a BIRKAK nemlatjak.(a 2/3-os birkak)

  7. Hétfőn meghallgattam a miniszterelnök úr „évértékelését”-amit nagyon vártam-hiszen a szó,hogy évértékelés számomra azt jelenti -szó szerint-,hogy az elmúlt évet értékeli.Csalódtam,mert arról nem sokat hallottam-az én értelemzésem szerint- viszont az volt az érzésem,hogy a beszéd előadója tüzetesebben figyelhette a vadludak életét.Ugyanis amit felvázolt az elkövetkező évekre,az megfelel a vadludak „nyári otthonának „elhagyásával,a tél közeledtével.
    Több éve Tata egyik legjelesebb,és leghiressebb eseménye,amikor november végén a vadludak az Öregtónál gyülekeznek,és elröpülnek.És ennek mi köze az „országvezető” beszédéhez?Az éveket nem irom,mert az zavart okozhat a „képben”,de csakis a vadludakra kérem összpontositani és elképzelni!!(persze csakis azoknak,akik még ezt nem látták):
    összefogás,
    megújúlás,
    elrugaszkodás,
    emelkedés,
    gyarapodás.
    Csak remélni merem,hogy a fenti felsorolás nem „arra irányult”,hogy mi is „elröpülhetünk” -a saját,szeretett Hazánkból-,miközben éppen hazahivta azokat,akik (és sokan vannak) pár éve elhagyták Magyarországot!!!!!!

    1. Ez remek volt. Valahogy így gondolja az országvezető?: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” mindenfelé, de ne Magyarországot, mert az más népeknek kell!
      Bocsánat a cinikus megjegyzésemért.

      1. Igy is lehet értelmezni,és valószinűleg-a tendenciákat látva- ez az igaz,és nem a vadludak helyváltoztatása!
        Nekem ez „ugrott be”,de lehetne máshogy is „összegezni!!! Ime:
        Ö -sszefogás
        M-egúlúlás
        E-lrugaszkodás-
        E-melkedés
        GY-arapodás
        ________________
        Összeolvasva függőlegesen (kis helyesirási hibával)
        Ő meegy (mekegve,dadogósan) !!!Mi meg maradunk!!!-a slamasztikában!! Igaz,töretlen hittel a Szebb Jövő reményében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük