Karácsonyék a Szabadság hidat is lezárhatják
A Lánchíd részleges átadásával kapcsolatban felvetődött, hogy Budapest első embere és munkatársai a Szabadság hidat is lezárhatja – írja a Magyar Nemzet.
A lap megkeresésére a Magyar Autóklub munkatársa elmondta: megfelelő hatástanulmány nélkül nem érdemes ötletelni hidak lezárásával.
Pár nappal ezelőtt, szintén a Magyar Autóklub részéről Kovács Kázmér a Híradó.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a közlekedés rendkívül fontos, és ha ezzel problémák adódnának, akkor sokak élete lehetetlenülne el. A szervezet jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke kifejtette, jelenleg hivatalosan több alternatívát is vizsgál a főváros: még a Szabadság híd lezárása is szóba került, de a Magyar Autóklub ezt is ellenzi.
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére kifejtette: a Szabadság hídra alapvetően a rajta átmenő villamosok miatt van szükség. Ha viszont rendezvény helyszínéül szolgál, elsősorban nyáron, akkor ideiglenesen le lehet ugyan zárni a hidat, de ebből nem lenne jó rendszert csinálni. Szerinte nincs értelme az átkelőt a személyautó-forgalom számára egyirányúsítani vagy onnan teljesen kitiltani az autókat.
Origo / NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…