KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Budapest, 2019. március 13. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok fõpolgármester-jelöltje a Puzsér Róberttel, az LMP által támogatott független fõpolgármester-jelölttel, a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett elõválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely: Háborúban állunk Oroszországgal

Én nem ígértem meg, hogy fogunk klimatizálni, mert nem tudtuk ellenzékben megmondani, hogy lehet-e egyáltalán. Műszakilag lehetséges, azonban két probléma is felmerül” – magyarázkodott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a 3-as metró felújításával kapcsolatban.

A főpolgármester továbbá kiemelte, a klímaberendezés többek között azért nincs, mert Magyarország háborúban áll Oroszországgal.

Mint ismeretes, pár nappal ezelőtt fejeződött be a 3-as metró felújítása, amely öt és fél évet vett igénybe. Karácsony Gergely a közösségi-oldalán jelentette be a hírt, mely szerint a metró már a teljes vonalon újra igénybe vehető.

A főpolgármester a felújítások határidejéről – mely kapcsán az ATV műsorvezetője kiemelte, habár az eredeti tervek szerint már 2020-ban járható lett volna a teljes vonal, végül mégis elhúzódtak a munkálatok – azt mondta, volt némi játék a számokkal a rekonstrukció befejezését érintő időpont tekintetében, azonban azóta, hogy a városvezetést Tarlós Istvántól átvették, nagyjából ezzel a dátummal számoltak.

Karácsony Gergely továbbá kiemelte, a városvezetésnek nehézségekkel kellett megküzdenie, többek között ugyanis az orosz-ukrán háború is befolyásolta az építkezést, mivel összeomlottak azok a piacok, ahonnan a beszállítók dolgoztak, melyre példaként az acélellátás akadozását említette.

A kampányban fontos téma volt a metrók klimatizálása, ami mára már feledésbe merült, Akkor így protestáltak a Párbeszéd hangadói:

 

hirado.hu

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Az Európai Unió megtalálta az utat Magyarország ellen?

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Karácsony Gergely: Háborúban állunk Oroszországgal

  1. Ne magyarázkodj te bunkó !! Inkább mond meg mire költötted a 217 milliárd forintot?? Persze tudjuk de talán nem kellene a rengeteg liberális tanácsadó!! Remélem bukni fogsz SZERINTEM IGEN !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük