Karácsony: bringás forradalom zajlik Budapesten
Igazi bringás forradalom van Budapesten, egyre többen választják a kerékpárral közlekedést – mondta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten.
A főpolgármester a Mol Bubi közbringarendszer egy évvel ezelőtti megújulása és a hálózat újbudai bővülése alkalmából tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány idején sokan kezdték el használni a kerékpárjukat, ami – úgy tűnik – tartós változást hozott a közlekedésben.
A megújult Mol Bubi nagyon nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen közlekednek Budapesten kerékpárral – tette hozzá
A XI. kerületben, a Bikás park metróállomásánál újonnan kialakított Mol Bubi gyűjtőállomásnál tartott sajtótájékoztatón Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója közölte: Kelenföld is bekapcsolódik a Mol Bubi hálózatába, a XI. kerületben tíz új állomást adnak át. Ezzel elérték, hogy a 4-es metró az első olyan metróvonal, amelynek minden állomásánál van Mol Bubi gyűjtőpont.
A régi közbringarendszer 2020-ban 170 millió forint veszteséget termelt, az elmúlt egy év azonban már nullszaldós, és e hónap végére eljutnak oda, hogy a szolgáltatás pár tízmilliós nyereséget termel. Ez azt jelenti, hogy 200 millió forintos javulást tudtak elérni – magyarázta, hozzátéve, hogy ez alapvetően a díj- és a szponzorációs bevételeknek köszönhető. Ez utóbbihoz kapcsolódva Walter Katalin köszönetet mondott a Molnak a „jó partneri kapcsolatért.”
A BKK vezetője közölte azt is, hogy az árakat csökkentették, mégis a legnagyobb növekedést a díjbevételben érték el. Megtízszereződött a bevétel a jó felhasználószámok miatt – mondta, megjegyezve, hogy a héten megtörtént a kétmilliomodik utazás a Mol Bubival.
László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Újbuda polgármestere arról beszélt, hogy a légszennyezettség ma Magyarországon évente mintegy 12 ezer ember életébe kerül, és ennek óvatos becslések szerint is a harmada jut a fővárosra. Kiemelte: ilyen szempontból a kerékpározás elterjedése „abszolút indokolt”. A XI. kerület 15 millió forinttal járult hozzá az új gyűjtőállomások létrehozásához, valamint Újbuda kerékpárutak kijelölésével és kialakításuk támogatásával is hozzá akar járulni „egy egészségesebb életforma elterjedéséhez” – közölte.
Orosz Anna (Momentum), Újbuda alpolgármestere, országgyűlési képviselő hozzátette: a következő hónapokban hatvan újabb biciklitámaszt hoznak létre a kerületben.
Czikora Tamás, a Mol-csoport mobilitásvezetője elmondta: 2050-re szeretne a Mol-csoport karbonsemleges lenni, 2026-ig pedig a körforgásos gazdálkodás beindítására egymilliárd dollárt költ. A jövő elképzelhetetlen az alternatív és a közösségi közlekedési formák elterjedése nélkül, ezért is állnak szponzorként a Mol Bubi mellett – mondta.
Megemlítette azt is, hogy ma Budapesten több mint 690 ezer személyautó van forgalomban.
A XI. kerületben – a Bikás parkban elhelyezett mellett – új Mol Bubi-gyűjtőállomást alakítottak ki a Csóka utca és a Bogyó utca között, a Szent Gellért templomnál, a Karolina út és a Tétényi út találkozásánál, a Vahot utca és a Wartha Vince utca sarkán, a Szent Imre kórház előtt, a Fraknó utca és a Bánk bán utca sarkánál, a Bogdánfy utca és Neumann János utca találkozásánál, a Hauszmann Alajos utca és a Fehérvári út kereszteződésében, valamint az Etele téri metróállomásnál.
A sajtótájékoztató után több témában is tettek fel kérdéseket Karácsony Gergelynek, aki ezekre válaszolva azt mondta: az önkormányzati hitelkérelmek ügyében a kormány „önkényesen” dönt. A mostani rendszerben az önkormányzatok nem tudnak hitelt felvenni olyan beruházásokhoz sem, amelyek megtérülnek. Főpolgármestersége alatt a kormány a fővárosi önkormányzat semmilyen hitelkérelmét nem támogatta még, holott a rendszer működne, ha „valamilyen átlátható és nem politikai célzatú szempontrendszer alapján döntenének” – tette hozzá.
A Lánchíd majdani, felújítás utáni forgalmával kapcsolatban a főpolgármester közölte, az ügyben a nyáron elindul egy társadalmi párbeszéd. „Nem jelentettem be, hogy a Lánchidat lezárjuk”, de felmerült az a szakmai javaslat, hogy a hídon buszsáv legyen – idézte fel, kiemelve: a kérdésben még nem született döntés, mindenki szempontját figyelembe veszik majd.
A pesti alsó rakpart forgalmáról fontos vita bontakozott ki, amely arról szól, „hogyan tudunk egy élhetőbb, szerethetőbb és zöldebb Budapestet csinálni” – fogalmazott. Idejétmúlt hozzáállás, hogy egy történelmi belvárosban „a várost átszelő autópályák” vannak – jelentette ki. Minden változás okkal okoz félelmet és indulatot különböző társadalmi csoportokban, de ezt a vitát nem lehet megspórolni – mondta Karácsony Gergely.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…