Júdáspénz a háború folytatásáért? – A Magyar Békekör közleménye
Az Európai Unió ahhoz a feltételhez szeretné kötni a Magyarországnak járó sok milliárd euró folyósítását, hogy kormányunk ne gördítsen akadályt az Ukrajnának szánt katonai és pénzügyi támogatás útjába. Ha a békét választjuk, nem kapunk pénzt, de kapunk, ha a háborút. Zsarol minket a közösség, melyhez tartozunk.
Persze hogy szükségünk volna a pénzre, hisz’ ráadásul jár is nekünk! De volna-e olyan kompromisszum, amely ne járna a kormány békepolitikájának feladásával? Hiszen Brüsszel ezt szabná a Júdáspénz feltételéül. Most őrölnek kormányisten malmai, megpróbálják kitalálni, hogyan lakhat jól a kecske, s maradhat meg a káposzta. Nobel-díjas megoldás volna, hiszen másnak eddig még nem sikerült. Addig is érdemes volna a tényekből kiindulni. Abból a nyilvánvaló tényből, hogy Ukrajna elvesztette a háborút, s vele együtt a NATO is vesztésre áll. Csak idő kérdése, Kijev mikor dobja be a törülközőt. Nagy változás előtt állunk Ukrajnában és Európában egyaránt. Nem csak Európa földrajzi, hanem politikai térképe is át fog rajzolódni. A kijevi rezsim összeomlásának várható következménye új hatalmi váltás, Ukrajna demilitarizálása és semlegessége lesz. Ez pedig a NATO egészére is kihat majd, mindenekelőtt keleti szárnyára. Benne ránk is. Máris felmerül a kérdés: mi szükség van a NATO-ra, és egy olyan EU-ra, amely a NATO leányvállalataként működik? Minek olyan EU, amely Európa helyett amerikai érdekeket szolgál? Megannyi kérdés, mely válaszra vár!
Tudják ezt Brüsszelben is, csak bevallani nem akarják. Inkább menteni akarják a menthetőt: pénzzel, vétójog megvonásával, többsebességű EU kialakításával zsarolják hazánkat és más volt szocialista tagállamokat. Velünk, a végekkel védetik a centrumot. Ontsuk mi a vérünket, helyettük! Mint ontatják az ukránok vérét is. Vesztét érzi a birodalom, de nem akar megbékélni vele. Pedig előbb-utóbb meg kell békélnie a feltörekvő új renddel. Hiszen közös jövőnk nem a konfrontációban, hanem a kooperációban tárul fel. Brüsszel most azért kínál pénzt nekünk, hogy Ukrajna további felfegyverzését, a szembesülést válasszuk Oroszországgal. Másod, vagy harmadosztályú taggá minősítenének minket, ha inkább békében és jó viszonyban akarnánk élni Oroszországgal. Lefokoznának minket, ha tovább szembesülnénk a kijevi népelnyomó rezsimmel, és kiállnánk az Ukrajnában élő népek, nemzetek, a kárpátaljai magyarok önrendelkezési jogának tiszteletben tartása mellett, amiről az EU lemondott. Ha saját nemzetiségeivel és szomszédjaival békétlenségben élő Ukrajna helyett a semleges Ukrajnát választanánk. Ha semleges politikával erősítenénk nemzeti szuverenitásunkat azokkal szemben, akik minduntalan korlátozni akarják. Ha kollektív európai biztonsági rendszert akarnánk, hogy tiszteletben tartsuk egymás biztonságát. Ha nem csak a Nyugattal, hanem a Kelettel is jó viszonyban akarnánk élni. Megérné feláldozni tisztességes nemzeti jövőnket pillanatnyi anyagi előnyök oltárán?
Magyar BékekörNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…