KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

JOBBIK: A Kormány azonnal állítsa le az állami földek eladását!

Jobbik_logo01A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal állítsa le az állami földek “privatizációját” és vonja vissza a külföldiek földszerzését engedélyező kormányhatározat-módosítást – közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel.

Magyar Zoltán közleménye szerint a Fidesz ismét hazudott, mert külföldiek számára is lehetőséget teremt a földvásárlásra a kormánypárt földtörvénye.

A képviselő azt írta: csak nemzeti önfeladásként lehet értelmezni a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által aláírt, kedden megjelent és szerdával hatályos kormányhatározatot. A határozat úgy módosítja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) tartozó földek árverését szabályozó passzust, hogy kikerül a szövegből a magyar állampolgárságú kitétel és valamennyi uniós tagállam polgára jogosult lesz a földszerzésre – magyarázta.

Magyar Zoltán szerint sem a kormány illetékese, sem az agrárkamara elnöke nem tagadta, hogy ennek eredményeként külföldiek kezébe kerülhet a hétfőn induló liciteken az állami föld.
Az ellenzéki politikus úgy értékelt: ha a kormány nem állítja le az állami földek eladását, nem vonja vissza a kormányhatározat módosítását, azzal azt is beismeri, hogy a Fidesznek fontosabb a saját földesurai és a külföldiek kiszolgálása, mint a magyar föld magyar kézben tartása, vagyis a magyar emberek érdeke.
(MTI)

Ez is érdekelheti:  Szerb miniszterelnök-helyettes: Merényletet készítenek elő Orbán Viktor ellen

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “JOBBIK: A Kormány azonnal állítsa le az állami földek eladását!

  1. Ehhez a cikkhez képest mit olvastam?hát azt,hogy a Jobbik az MSZP-vel közösen mószerolta be a magyar kormányt az EU-nál,mert mi az hogy külföldiek nem vehetnek földet nálunk?És sikerült is elérni,hogy az EU kikövetelje a módosítást,és így vehetnek földet.Vastag a bőr a jobbikosok pofáján,az szentigaz!

  2. Ehhez a cikkhez képest mit olvastam?hát azt,hogy a Jobbik az MSZP-vel közösen mószerolta be a magyar kormányt az EU-nál,mert mi az hogy külföldiek nem vehetnek földet nálunk?És sikerült is elérni,hogy az EU kikövetelje a módosítást,és így vehetnek földet.Vastag a bőr a jobbikosok pofáján,az szentigaz!
    Dolfi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük