KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gondolatok Jó ha nem feledjük Orbán Éva Történelmi visszatekintés

Jó, ha nem feledjük! – A Trianoni-diktátumot mindenkinek illene ismernie

Hazánk, mely minden oldalról önmagával határos

„Ahol pedig az ország fiai

nem hoznak áldozatot a nemzetért,

ott a nemzetnek kell elpusztulnia.”

  1. június 4-én – 98 esztendeje– a versailles-i kastélyrendszerhez tartozó Nagy-Trianon palotában a nagyhatalmak minden idők legigazságtalanabb „béke”-diktátumát kényszerítették egyoldalúan a magyarságra, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva. Egyedül tőlünk, magyaroktól tagadták meg a kötelezően előírt önrendelkezési jogot, miközben a Magyarország körüli országok hazánk rovására gátlástalanul gyarapodhattak területünkből és tulajdonunkból.

Nincs a világon még egy ország, melyet saját nemzetrészei határolnának. Hazánk területének 2/3-át, lakóinak több, mint 1/3-át elcsatolták.

A földgolyón nincs egyetlen példa sem a történelem során, arra a tragédiára, amit a magyarság a Kárpát-medencében megszenvedett, nemcsak magáért, de a keresztény Európáért is.

S ezt az 1947-es Párizsi Magyar Szerződés sajnos megerősítette.

A Trianoni-diktátum szövege eredetileg francia, angol és olasz nyelven jelent meg. A francia és angol nyelven megjelent szövegeknek volt záradéka, amit még ma is elhallgatás övez. Ebben, az idő múltával történő népszavazásról is történik konkrét említés az elcsatolt területek vonatkozásában.

A megjelent magyar fordítások a záradékot sajnálatosan nem tartalmazzák. Nagyon fontos lenne, hogy a 100. évforduló előtt a magyar kormány bátran felvállalja, hogy a záradékok szövegét nyilvánosságra hozza. Ugyanis a területeinket megkapó környező országokkal külön megállapodások is születtek a nagyhatalmak részéről- még a diktátum szövegének véglegesítése előtt-, az elcsatolt magyar lakosság politikai és kulturális jogainak biztosításáról.

A 98 esztendeje történt tragikus feldarabolás problémái máig megoldatlanok. A szétszabdalt magyarság Magyarországként megmaradt részének minden diktátum pontot be kellett tartania, és betartja ma is. Ezzel ellentétben az utódállamok, a hozzájuk csatolt magyar országrészeken egyáltalán nem tartották és nem tartják be a Trianoni-diktátumban, valamint a vonatkozó országok szerződéseiben és egyezményeikben vállalt, és előírt kötelezettségeiket, úgy az önrendelkezés, a nyelvhasználat, az oktatás, és sok más területen, konkrétan Románia még az 1918-ban Gyulafehérváron született román dokumentum határozatait sem. Az elcsatolt nemzetrészeken még a II. Világháborút követően is a magyar lakosság ellen egyértelmű genocídium (népirtás) zajlott. Százezreket űztek el szülőföldjükről, tízezreket hurcoltak el, vertek agyon, lőttek tömegsírba, a Délvidéken és a Felvidéken, míg Erdélyben a legbarbárabb módon a székely falvakba felment vasgárdisták bárddal fejezték le a férfiakat és fiúkat, s hurcolták el a lakosságot Észak-Erdély visszacsatolását megbosszulva.

1945-öt követően 1956-ig Erdély gyakorlatilag szovjet katonai felügyelet alá került, hogy a román részről történő kegyetlen, magyar népirtást leállítsák. Csak az 1956-os szabadságharc leverését követően került Erdély ismét teljesen a románok kezébe, amivel lehetetlenné vált egy esetleges újratárgyalási kezdeményezés is.

Kádár János 1975-ben a Helsinki találkozón igazságtalannak nevezte a békediktátumot, majd ezt követően Romániába utazott. De hiába vártuk, hogy a Trianon-kérdés megoldható problémái is előkerüljenek a tárgyalások során.

Ezek a tragikus történések nincsenek még ma sem a köztudatban. Generációk nőttek fel, anélkül, hogy hazájuk XX. századi igaz történelméről tudnának. Ma is szép számmal vannak itthon olyan magyar emberek, akik ukránnak, románnak, szerbnek tartják az elcsatolt területeken élő magyarokat.

Ez is érdekelheti:  Az 1919-es román megszállás mártírjaira emlékeznek Hódmezővásárhelyen

A XX. század végén Európában újra rajzolták egyes országok határait. Így egyesült az NDK és Nyugatnémet ország, melyet mi, magyarok segítettünk elő, és szétválás, felbomlás volt a csehszlovákoknál, a szovjeteknél, a jugoszlávoknál.

Megdöbbentő, hogy a magyar politikusok, amikor lehetőség lett volna rá, nemcsak, hogy nem képviselték a magyar nemzet érdekeit, de azzal ellentétesen cselekedtek. Erre példa Antall József, amikor Jeszenszky Géza külügyminiszter szégyenteljes ténykedését követően a magyar-ukrán alapszerződésben foglaltakat aláírta, miközben darabjaira hullt a Szovjetunió. De említhetnénk a Délvidéket is, Jugoszlávia felbomlása kapcsán, amiért Csurka István emelt szót az akkori Országgyűlésben.

28 év telt el a „rendszerváltás”-nak nevezett időszak óta, és magyar részről sehol komolyabb érdemi tevékenység nem történt ebben a kérdésben. Szlovákiában folyamatosan zajlik az ott élő magyarok hátrányos megkülönböztetése úgy a nyelvhasználat, mint az állampolgárság tekintetében. A Beneš-dekrétumok érvényben vannak, s ez nem volt akadálya az Európai Unióba történő felvételüknek sem. Az Európai Unióban pedig a kisebbség védelmét az adott országok belügyének tekintik, ha magyar kisebbségről van szó, ellentétben más országok kisebbségével.

A Délvidéken, de a Felvidéken is újra és újra történtek etnikai alapú bántalmazások. Romániában egyre több a probléma, minden magyarságot érintő területen.

A magyar kormány pedig nem volt kellően határozott a kérdések megoldását illetően. Többször is visszavonulót fújt, a „jó szomszédi” békesség jegyében, ellentétben a környező országok elfogadhatatlan álláspontjával szemben.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyarságukért fizikailag is bántalmazzák az elcsatolt szülőföldjükön élő magyarokat. Az utóbbi időben, különösen Kárpátalján, a magyar emlékművek, szobrok ellen több méltatlan támadás történt. Székházukat is felgyújtották. Az ukrán oktatással kapcsolatos nyelvtörvény pedig elfogadhatatlan.

Követendő példa lehetne Szijjártó Péter külügyminiszter határozott fellépése Kárpátalja vonatkozásában a többi elcsatolt területen is.

Tény, hogy a parlamenti képviselők nagy részének sajnálatosan hiányos a történelmi tényismerete. Nem véletlen, hogy civil kezdeményezés volt a 2004. december 5-i népszavazási kísérlet, amit az akkori kormány és a honatyák jelentős része (köztük más állampolgársággal is bíró képviselők), a lakosságot hazugságözönnel félrevezetve, megtorpedózott. Ezt kívánta jóvá tenni a Fidesz-KDNP kormány a magyar állampolgárság megadásával.

Ma, Magyarország határain belül is egyre több településen tartanak június 4-én Trianon-megemlékezéseket. Az anyanyelv és a történelemismeret hiányából fakadóan, előfordul, hogy „ünnepségeket” rendeznek, ami abszurditás a tények ismeretében. A nemzet a saját tragédiáját, megcsonkítását, halálra ítélését nem ünnepelheti, de emlékezik rá.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat folyamatosan kiemelt figyelmet fordít e kérdéskörre.

A történelmi elemzések mellett a jelen megoldásának lehetőségét, a kiutat keresik. Az önrendelkezés alapjog, amit az elszakított területek magyarságának is, más népekhez hasonlóan meg kell adni az utódállamokban. Ide tartozik az autonómia kiharcolásának kérdése is, amiért küzdeni kell.

Ez is érdekelheti:  Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?

A magyar kormánynak ezeket a törekvéseket végre nyíltan támogatnia kell.

A nemzeti emlékezet is, mintha kezdene feltámadni. Napjainkra egyre több helyen kerültek elő a feledés homályából, vagy csak az átmentés sötét rejtekeiből emlékmű részletek, relikviák. Az átkeresztelt emlékművekre ismét felkerülnek a Trianon feliratok. Új emlékművek is születtek.

Trianon magyar tragédiájának szimbólumkészlete sem változott, szinte megegyezik a két világháború közötti jelképvilággal. Ennek nyilván az, az oka, hogy Trianon légyege ma is ugyanaz, ami 98 évvel ezelőtt elkezdődött.

A keresztre feszített magyar nemzet kálváriája, aki reméli a feltámadás igazságát, ahogy az, a keresztre feszített Megváltóval, Jézus Krisztussal is megtörtént. Ezért a legtöbb köztéren található emlékmű, szakrális jelleget őriz, kereszt vagy Golgota, melyen a Trianon felirat, vagy Nagy-Magyarország térképe látható. Valamint a fehér márványból készült emlékmű előtt egy fekete, magába roskadt kétségbe esett asszony-alak jelzi a nemzeti tragédiát.

Másik állandósult jelkép a fatörzs, mint újra kizöldellő, és mint életfa-motívum. Ez nagyon régi motívum, és a magyar költészetben is megtalálható Virág Benedektől Berzsenyi Dánielen át, napjainkig. A fatörzs, mint a nemzet jelképe, melynek gyökerét férgek – azaz önfiai – rágják és pusztítják. Az utóbbi időben készült emlékművek között kopjafákkal is találkozunk. Igen jelentősek a szobor kompozíciók.

Sokak régi vágya, hogy a fővárosban 1928-ban felállított, központi Trianon-emlékmű, újra felállításra kerüljön eredeti helyén, ahol most méltatlanul és megalázó módon, a Szabadság (-nak nevezett) téren, a Magyarországot többször is megszálló szovjet hadsereg hősi emlékműve áll, – felszabadítónak feltüntetve – megalázva, meggyalázva bennünket nemzeti és emberi mivoltunkban, s az utókornak történelmi hazugságot hirdetve. Ennek az emlékműnek közel három évtizede már temetőben lenne a helye.

A központi Trianon emlékmű újra felállítását a Magyarok Világszövetsége helyi szervezete, a Trianon Társaság, sok más civil szervezettel karöltve többször is kezdeményezte. Több demonstráció is volt az ügy érdekében, sajnos eredménytelenül. A Kádár-korszakból örökölt MTA Történettudományi Intézete – nyilván „ideológiai irányultsága” kapcsán – nem javasolta az V. kerületi Önkormányzatnak, hogy az emlékművet újra felállítsák. Érvként a jószomszédi viszonyra és az európai integrációra hivatkozott.

Miközben a Trianon Társaság civil szervezetekkel együtt akkor, és ma is a tér teljes, eredeti állapotba történő visszaállításáért száll síkra.

Itthon több, mint száz köztéren található Trianonra emlékeztető emlékmű van, amelyekről tudunk, és amelyek nagy része települések útjain, dombjain található. Szerte a világban pedig több, mint háromszáz.

Reméljük eljön az az idő is, amikor a Szabadság téren ismét az országzászló és az elszakított területeket ábrázoló négy szobor kompozíció áll majd a virág- órával, és a méltatlan emlékmű is elkerül onnan a megfelelő helyre.

A nagykanizsai Trianon emlékműért oly sok áldozatot hozó Schless István szavai ma is aktuálisak:

Ez is érdekelheti:  Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában

„Ahol az apa nem hoz áldozatot a családért, ott szétzűllik a család.

Ahol pedig az ország fiai nem hoznak áldozatot a nemzetért, ott a nemzetnek kell

elpusztulnia”

Ezt ugye nem akarhatjuk!?

Orbán Éva

A cikk megjelent a KAPU májusi számában 2018.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :

Kapcsolódó cikkek:

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük