KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jelenleg 11 magyar település van, ahol bármelyik pillanatban lekapcsolhatják a villanyt és a gázt az áradások miatt

Az MVM Csoport áram- és gázhálózati szolgáltatási területén megkezdte és megteszi a szükséges árvízvédelmi intézkedéseket. A vízszinttől függően néhány helység árterében nem lesz gázszolgáltatás és Bács-Kiskun vármegye Duna-parti településeinek egyes részein az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áradás levonulásáig szüneteltetheti az áramszolgáltatást – közölte a csoport szerdán az MTI-vel.

A Duna teljes magyarországi szakaszát érintő árvízhelyzet az MVM Csoport gázhálózati társaságait és dél-magyarországi áramhálózati társaságát is érinti. Az árhullám a folyó felső szakaszait már elérte, de a további területeken a következő napokban fog tetőzni a vízállás – áll a közleményben.

Az MVM szakemberei az árvízi védekezést irányító hatóságokkal, a helyi önkormányzatokkal és a katasztrófavédelemmel együttműködve kezelik a kialakult krízishelyzetet, folyamatos egyeztetések alapján határozzák meg azokat a helyszíneket, ahol szükséges a gáz- vagy áramhálózati beavatkozás, biztonsági kikapcsolás.

Kiemelték: a Duna felső szakaszán a gázhálózatot üzemeltető MVM Égáz-Dégáz, illetve a fővárosban az MVM Főgáz gázmérőket és nyomásszabályozókat szerel le azokon a helyszíneken, ahol az árvíz elérné ezeket az eszközöket. Eddig Győrben, Esztergomban és Komáromban történtek ilyen intézkedések, a vízszint emelkedésétől függően hasonló beavatkozás várható még Neszmély, Nyergesújfalu és Baja területén. Az MVM Démász Duna-menti szolgáltatási területén várhatóan 11 település árterében szünetelhet az áramellátás, a pontos helyszínekről weboldalukon folyamatos tájékoztatást adnak.

Az érintett területeken az MVM egészen addig biztosítja az energiaellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, azonban azonnal kikapcsolja a szolgáltatást, ha a víz veszélyesen megközelíti az áramhálózati berendezéseket. Amennyiben az elárasztott területen zárlat következtében egy áramkörön megszűnik a szolgáltatás, az áramellátást csak akkor tudják visszakapcsolni, amikor már az árvíz levonult, és a hiba okát biztonságosan elhárították. Szakembereik munkáját drónok is segítik majd az áramhálózat ellenőrzésében.

Kitértek arra is: időleges kikapcsolásokra a nagyobb veszélyhelyzet elkerülése miatt lehet szükség, ezzel az intézkedéssel elkerülhető egy nagyobb üzemzavar kialakulása is.

Ez is érdekelheti:  Izraeli rakéták célba vették az orosz haditengerészeti támaszponttal rendelkező szíriai kikötővárost, miközben egyre nő a globális háborútól való félelem

Felelős vállalatként kiemelt prioritást kap működésükben az élet védelme, és amennyiben szükséges megtenni az óvintézkedéseket, azok mindig az élet- és vagyonbiztonságot szolgálják.

Az MVM mindent megtesz a zavartalan energiaellátás mielőbbi visszaállítása érdekében. Az árhullám levonulása után az érintett területeken a hálózat rendkívüli ellenőrzése szükséges, az MVM a biztonságot szem előtt tartva a lehető leghamarabb újraindítja szolgáltatását – áll a közleményben.

Az árvízhelyzet változásáról és az aktuális intézkedéseikről folyamatosan tájékoztatják ügyfeleiket az mvmhalozat.hu oldalon.

 

Kiemelt képen: a Duna árterében álló épületek / Fotó: MTI/Jánossy Gergely

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük