Janukovics volt ukrán elnök felszólította Zelenszkijt, hogy hagyja abba a vérontást és kössön békemegállapodást
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy az orosz fegyveres erők már majdnem befejezték az ukrajnai katonai infrastruktúra lebontását, és az ország „demilitarizálására és nácimentesítésére” irányuló különleges katonai művelet a tervek szerint halad.
Viktor Janukovics volt ukrán elnök sürgette Volodimir Zelenszkijt, hogy bármi áron is, de állítsa le a vérontást és kössön békemegállapodást.
Értem én, hogy sok „tanácsadód” van, de személy szerint köteles vagy bármi áron megállítani a vérontást és megkötni a békemegállapodást. Ezt várják tőled Ukrajnában, Donbászban és Oroszországban is, de a Nyugat hálás lenne ezért”
– mondta beszédében Janukovics.
Janukovics hangsúlyozta, hogy 2014-ben kénytelen volt elhagyni az országot, ami oda vezetett, hogy az új kormány háborút robbantott ki a Donbászban. A „nacionalista zászlóaljak” akciói 8 évnyi szenvedést, 14 000 halálesetet és gyermekeiket sirató anyákat eredményeztek.
Janukovics így üzent Zelenszkijnek:
Vlagyimir Alekszandrovics valószínűleg arról álmodik, hogy igazi hőssé váljon! De a hősiesség nem hivalkodó, nem az utolsó ukránig való harcról szól, hanem arról az önfeláldozásról, mely győzi a saját büszkeséget és ambíciókat, az emberek életének megmentése érdekében”
– mondta Janukovics
Sputnik News nyomán
Legfrissebb anyagaink:
Trump kisajátítaná a Hormuzi-szorost, míg Irán átfogó dokumentumban szembesítette a magyar külügyet a nyugati agresszióval
Faina Szavenkova: „Mindig arról írok, amit látok”
Mesterséges pokol vagy természetes nyár? – időjárás-manipuláció, mint fegyver
Gondolatok a könyvtárban… beszélgetés Dr. Bogár Lászlóval
Szánalmas Facebook-bohóckodás: Havasi Bertalan keményen kiosztotta a Pakson haknizó Magyar Pétert
Kár Magyar Péternek annyira strapálnia magát! – mármint Brüsszel feltételeinek teljesítésével
Túró Rudi, botrányok és hívatlan vendégek






















