Iraki vezető: a nyugati segítség hatástalan, orosz beavatkozásra lesz szükség
Irak volt miniszterelnöke szerint az amerikai vezetés alatt működő koalíció semmilyen eredményt nem ért el az Iszlám Állam elleni háborúban, mert a koalíció az ország több részre szakításában érdekelt.
Núri el-Máliki, volt iraki kormányfő – ma alelnök – szerint Irak egy regionális összeesküvés áldozatává vált, melynek eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy megbomolhat az ország területi egysége. Az alelnök úgy jellemezte az amerikai vezetésű koalíciós haderő tevékenységét, mint aminek nem áll szándékában a terrorszervezet felszámolása, ehelyett saját jelenlétét akarja állandósítani a régióban.
“Hihetetlen – és egyben elfogadhatatlan is -, hogy több mint 60 ország alkotja ezt a koalíciót, ami a legmodernebb fegyverekkel és légierővel már a 14. hónapja folytat katonai beavatkozást, és az Iszlám Állam még mindig működik az országban.”
Máliki hangsúlyozta, hogy Ramadi városát és az ország legnagyobb olajfinomítóját kaparintotta meg az Iszlám Állam, és ez már azt követően történt, hogy a nyugati koalíció elkezdte bombázni a terroristák állásait – ami bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a szövetségeseknek nem áll érdekében a terrorszervezet felszámolása, ezért nem is tesznek kellő erőfeszítéseket annak érdekében.
A politikus akként összegezte az amerikai légierő ISIS elleni fellépését, hogy az teljesen hatástalan volt. Ugyanakkor felvetette annak lehetőségét, hogy a nyugati koalíció nem a terrorszervezet felszámolásában érdekelt, hanem az ország több részre szakításában.
“A koalíció egyes tagjai saját stratégiáikat követik, aminek eredményeként az ISIS máig nem lett megsemmisítve. Azt is figyelembe veszik, mi történne az ISIS megsemmisítését követően. Úgy gondolom, a koalíció döntésképtelen, mert számos egyéb lehetőséggel is számolnak; milyen lesz a helyzet Irakban, a térségben, ha az országhatárok nem változnak? Talán az ISIS a kulcselem ahhoz, hogy Irakban és a térség egészében megváltoztassák a helyzetet?”
Máliki a nyugati koalíció több mint egyéves eredménytelenségére ellenpéldaként az orosz beavatkozást hozta fel, ami napok leforgása alatt ért el látványos eredményeket. Az alelnök hangsúlyozta, hogy Oroszország kézzel fogható segítséget nyújtott – fegyvereket szállított a kormányerőknek – Moszul eleste után, és a légierő szíriai beavatkozása nem csak az orosz katonai gépezet hatékonyságát, de annak határozottságát, célszerűségét is mutatta.
Az iraki alelnök hangsúlyozta, hogy az orosz légierő intenzív bombázásai leállították a terrorszervezetek offenzíváját, és egyben új lelket öntöttek a sokévi háború által demoralizált szíriai kormányerők tagjaiba.
“Eközben hol volt a több mint 60 országból álló koalíció? 14 hónap alatt semmit nem értek el Irakban.”
Máliki elmondása szerint a nyugati országok azt hitték, az orosz katonai jelenlét a Közel-Keleten véget ért; emiatt megengedték maguknak, hogy ne pusztítsák el a terrorszervezetet, hanem a terrorizmus saját nélkülözhetetlenségük alátámasztására használják fel. Ennek azonban napok leforgása alatt véget vetett az orosz beavatkozás, és a terrorszervezet ellen, Irak területén folytatott harc is nagyságrendekkel hatékonyabbá válhat, ha az orosz légierő Irakban is bombázni kezdené a terroristák állásait.
http://www.hidfo.ru/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Legalább kimondta Ő is ” a több mint 60 országból álló koalíció nem ért el semmit. Vajon miért, mert ahogy mondta, nem érdekeltek abban,hogy rend legyen. Csak a káoszban lehet „halászni. Ez a „koalíció csak a haszonra hajt hajt, az ember mellékes. Ez a koalíció nem más,mint legitimnek kiáltott,de ember és nép ellen szerveződött rablóbanda.
Emlékszünk arra,hogy annak idején az angol királynő küldte a hajós kapitányokat kalózkodni ( lopni rabolni gyilkolni).
Usrael és bűntársai ezt a mai napig űzik csak kiterjesztették a tevékenységüket a földre és a levegőre is.
Akinek Usrael a barátja annak hamar kiürül a „zsebe”.
H.B.
„A barátainktól ments meg Uram minket. Az ellenfeleinkkel elbánunk már magunk is.”