Így bírálta Huth Gergely egykori újságíró kollégáját – jogosan…
Huth Gergely, a Mandiner főszerkesztője kemény, de jogos bírálatot fogalmazott meg közösségi oldalán, a minap a Válasz Online újságírójának – Huth Gergely egykori kollégájának -, az ukrán katonai junta vezetőjével, Vlagyimir Zelenszkijjel készült interjújával kapcsolatban.
Huth Gergely az alábbiakat írta:
Felfogni is nehéz, hogy az egykor állítólag a nemzeti oldalon álló kollégám, Vörös Szabolcs miként képes úgy nagyinterjút készíteni Zelenszkijjel, hogy a kárpátaljai magyarok üldözését és vegzálását egyetlen kérdéssel sem hozza szóba. Azt ellenben szó nélkül eltűri, hogy az ukrán elnök többször is – a krími oroszokhoz hasonlítva őket – a magyarok „paszportizációjáról” beszéljen, ami elllen kőkeményen fel kell lépni. Vörös birkaként bólogat akkor is, amikor Zelenszkij a kárpátaljai magyarságot kollaboránsként azonosítja, akik eszközzé vélhatnak valamiféle magyar katonai offenzíva esetén. Felháborító!
Vörös a Soros-zsoldban talán elfelejtette, hogy az újrahonosítás a kétezres évekre éppen azért vált központi témává a nemzeti oldalon, mert számos helyen, például Romániában, Szerbiában és Szlovákiában üldözték a magyarokat. A magyar útlevél a biztos menedéket, szabad mozgást, az oktatáshoz és a kultúrához való szabad hozzáférést és az összetartozást testesíti meg. Persze gazdasági előnnyel is jár, az itthoni és külhoni magyaroknak egyaránt.
Így válik a szemünk előtt hazaárulóvá, aki a G-napon árulóvá lett. Szégyellje magát!
Kiemelt képen: Vörös Szabolcs (Válasz Online újságírója) interjút készít Vlagyimir Zelenszkijjel, az ukrán katonai junta vezetőjével / Fotó: facebook
Legfrissebb anyagaink:
Dezse-Zelenka Dóra: A TISZÁS BIRKALÁJKOLÓ a saját jogfosztását is szívecskézi…
Sulyok Tamás kényszer és fenyegetés hatására írta alá az alaptörvény módosítását, ez közjogi erőszak
Schiffer András: Ünnepelik az árulókat, kultusszá válik a köpönyegforgatás, erre rá fog menni az ország
Magyarország egyértelműen a diktatúra útjára lépett: Sulyok Tamás aláírta az elmozdítását is tartalmazó 17. alaptörvénymódosítást (videó)
Közeleg a közjogi káosz: Sulyok Tamás az utolsó percig ellenáll a Tisza-párt zsarolásának?
Brüsszelnek behódolva sarcol a Tisza-kormány: Kármán András bosszúhadjárata a nemzeti tőke ellen
Szavazatgyár a TikTok-generációból: Magyar Péter 16 évre csökkentené a választási korhatárt






















