Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Hszi Csin-ping: a kínai hadseregnek a valódi harccselekményekre való felkészülésre kell összpontosítania

A Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek a valódi harccselekményekre való felkészülésre kell összpontosítania – jelentette ki szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök.

Az államfő – akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett a kínai állami televízió tudósítására hivatkozva – erről szóló iránymutatást adott a nemzetvédelmi és katonai reformokkal foglalkozó egyik szeminárium résztvevőinek Pekingben. A rendezvényen a kínai kommunista párt politikai bizottságának tagjai is részt vettek.

A kínai vezető egyben utasítást adott arra, hogy szigorúan tartsák magukat a 2015-ben meghirdetett katonai reformtervben kijelölt célokhoz. Az elképzelések szerint 2035-ig szóló korszerűsítés keretében már létrehozták az önálló stratégiai rakétaerőt, amely a szárazföldi csapatokkal, a légi- és haditengerészeti erőkkel, valamint a népi fegyveres rendőrséggel együtt alkotja Kína fegyveres erőit.

A Ria Novosztyi felidézte, hogy Hszi kijelentései a Tajvan körül kibontakozott feszültség hátterében hangzottak el. Peking és Tajpej között azt követően újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház elnöke augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett az 1949 óta független kormányzattal rendelkező szigeten, amelyet Kína saját területének tekint.

Szerdára virradóra a kínai hadsereg keleti régiójának katonai parancsnoksága közölte, hogy alakulataik magas harckészültségi szinten vannak, miután amerikai és kanadai hadihajók keltek át a Tajvani szoroson. Az illetékes katonai szóvivő szerint a katonák képesek megbirkózni minden fenyegetéssel, és készek megvédeni az ország szuverenitását és területi épségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük