Holland pénzből járatja le hazánkat a HVG

A holland jogállamiságot dicsérte a HVG abban a minap megjelent cikkében, amelyben a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerint eljárással foglalkozott. A gond csak az, hogy az írás megjelenését a Benelux állam nagykövetsége finanszírozta.
Menczer Tamás külügyi államtitkár úgy reagált, mélyen aggódik a holland jogállamiság ­miatt, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig helyreigazítást kért – írja a Magyar Nemzet.

„A cikk megjelenését a Holland Királyság budapesti nagykövetsége támogatta” – ez a mondat olvasható a HVG egyik cikkének alján, amelyben a balliberális lap látszólag a Magyarország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárás állásáról kívánt beszámolni.

A HVG a bevándorláspárti erők politikai támadásával kapcsolatban úgy fogalmaz: „a hetes cikk szerinti eljárás továbbra is zajlik a magyar jogállamiság védelmében.”
A cikkben ennél bújtatottabb üzenet is fellelhető, ami vélhetően szoros kapcsolatban áll azzal, hogy ki volt a finanszírozója az írás elkészültének. A szerző ugyanis Hollandiát a demokratikus értékek iránt elkötelezett országnak nevezte az írásban. Menczer Tamás külügyi államtitkár a cikkre Facebook-bejegyzésében úgy reagált: „Ha jól értem, a holland kormány (van egyáltalán?) és nagykövetsége aggódik a magyar demokráciáért.

Kellő tisztelettel és nagyon óvatosan jegyzem meg, Hollandiában épp most bukott meg a kormány a családtámogatási botrány ­miatt. Ugyanis a családtámogatás Hollandiában nem volt jogállami.”

– tette hozzá. Az államtitkár többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy Hollandiában 2019-ben több mint háromszáz antiszemita bűncselekmény történt. Menczer megemlítette: Hollandiában az újságírók hatvan százaléka kap fenyegetéseket, egy ügyvédet pedig a nyílt utcán lelőttek, mert egy drogügy koronatanúját védte. Az eset után a holland rendőrszakszervezet elnöke azt mondta, hogy „Hollandia narkóállammá vált”. Rámutatott: a ­migrációs államtitkárnak le kellett mondania, mert a kormány elhallgatta a migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, a közigazgatási bíróság vezetője pedig egy volt balliberális politikus. „Az az igazság, hogy kicsit kezdek aggódni a holland demokrácia állapotáért…” – összegzett a külügyi államtitkár.

A HVG cikkének megjelenése után Varga Judit Facebook-oldalán jelentette be, hogy helyreigazítást fog kérni a laptól,

remélve, hogy javítják a szöveget. Az igazságügyi miniszter úgy fogalmazott: a HVG a tőle megszokott politikai elfogultsággal és rosszindulattal számolt be a vitáról. „A gúnyosan egyszerűsítő tudósítás végén megfogalmazott sugalmazással szemben Magyarország eddig is betartotta, és ezek után is be fogja tartani az Európai Bíróság ítéleteit” – szögezte le Varga Judit bejegyzésében, hozzátéve, hogy a magyar kormány továbbra is egy erős tagállamokon alapuló, erős unióban hisz, aminek létjogosultságát az elmúlt időszak kihívásai is bebizonyították.

Magyar Nemzet

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
ÁVH-t idéző botrány a szegedi városházán! (videó)
ÁVH-t idéző botrány a szegedi városházán! (videó)

Istentiszteleten emlékeznek meg Horthy Miklós kormányzó úr halálának 64. évfordulójáról
Istentiszteleten emlékeznek meg Horthy Miklós kormányzó úr halálának 64. évfordulójáról

Továbbra sem szabadulhat Romániában a terrorizmusért elítélt Szőcs Zoltán
Továbbra sem szabadulhat Romániában a terrorizmusért elítélt Szőcs Zoltán

Close