Nem akárhogy száll le az orosz Szuhoj az anyahajóra – ilyet is tud… (videó)
Nem mindennapi pillanatok kerültek fel a közösségi felületekre egy Szuhoj vadászgép leszállásáról
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Nem mindennapi pillanatok kerültek fel a közösségi felületekre egy Szuhoj vadászgép leszállásáról
Vilimsky mások mellett azért is bírálta az uniós parlamentet, mert a baloldali frakciók az Európai Néppárttal közösen folyamatosan megpróbálják ideológiai okokból sarokba szorítani Magyarországot és Orbán Viktor kormányfőt.
Pénteken reggel elindult felfelé a Suhajda Szilárd hegymászó mentésére szervezett három fős serpa csapat.
Ukrajna rnergetikai és közüzemi szférájának szabályozásával foglalkozó állami bizottsága hivatalosan javasolta a kormánynak, hogy június 1-jétől duplázzák meg a háztartási fogyasztók számára a villamos energia árát – írja az Energoreforma.
Freund szerint az Orbán-kormány arra akarja felhasználni az elnökséget, hogy egyesítse az európai szélsőjobboldali erőket.
Így működik az EU, no meg a parlamentje, meg az egész korrupt bagázs
Pénteken reggel elindult felfelé a Suhajda Szilárd hegymászó mentésére szervezett három fős serpa csapat, hírek a mentőakció lezárta után várhatók – írták pénteken éjjel a Hóhatár – a Mozgásvilág hegymászó … OLVASS TOVÁBB!
Magyarország törvénytelenül tagja a NATO-nak, hiszen a Varsói Szerződés megszűnése után nemzetközi megállapodás született arról, hogy a NATO nem terjeszkedik Keletre, és nem vonja be a volt szocialista országokat. Magyarország … OLVASS TOVÁBB!
Vasárnap tartják Törökországban a köztársaságielnök-választás második fordulóját, amelyen Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu mérkőzik meg egymással.
Fekete-Győr Andrást felmentették, párttársát viszont elítélték, hivatalos személy elleni erőszak miatt