Hidvéghi: az EP zsarolni akar, nem pedig megállapodni
Az Európai Parlament nem megállapodni akar Magyarországgal, hanem zsarolni, mert nem tudja elfogadni, hogy a magyar emberek tavasszal negyedszerre is nemet mondtak a magyar baloldalra és a brüsszeli kioktatásra, és egy jobboldali, nemzeti-konzervatív kormányt választottak meg – jelentette Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban szerdán.
Hidvéghi Balázs, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata címmel rendezett vitáján szégyenletesnek és megbocsáthatatlannak nevezte, hogy az EP jelentős része a magyar baloldali EP-képviselőkkel még háborús válsághelyzetben is hazugságokkal támad, és politikai rágalomhadjáratot folytat Magyarország ellen.
Közölte, a magyar baloldal megrendelésére újabb Magyarországot elítélő jelentést készül elfogadni az Európai Parlament. Ebben szerepel az a javaslat is, hogy Magyarországnak ne fizessék ki a neki járó EU-s forrásokat. Miközben Európa lakosai épp az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválságtól szenvednek, a baloldali többségű Európai Parlamentnek még ebben a válságos helyzetben is az legfontosabb, hogy folytassa a Magyarország elleni hazug rágalomhadjáratot – mondta.
Az elmúlt évek tapasztalataiból világos, ha az a cél, hogy szakmai vagy politikai kérdésekben megegyezés szülessen, Magyarországgal mindig is lehetett és most is lehet tárgyalni. De az Európai Parlamentnek nem ez a célja. Újabb és újabb hazug jelentéseket állítanak össze, ál-tényfeltáró delegációkat küldözgetnek Magyarországra és szankciókkal fenyegetőznek – húzta alá.
“Nem gondolják, hogy lenne fontosabb dolguk is, mint századszor is Magyarországot támadni hazugságokkal?”
– tette fel a kérdést a fideszes képviselő, majd hozzátette: kifizethetetlen villanyszámlák, gázszámlák, tönkremenő vállalkozások, fenyegető munkanélküliség és bizonytalanság. Ezekre kellene megfelelő európai választ adni, nem politikai boszorkányüldözést folytatni Magyarország ellen – jelentette ki.
“A nemzeti érdekeink mellett akkor is ki fogunk állni, ha ez nem tetszik. Továbbra is meg fogjuk védeni a gyermekeinket, a határainkat és mi magunk fogunk dönteni a saját jövőnkről. Elutasítjuk a magyargyűlöletet és elutasítjuk a brüsszeli gyámságot. El a kezekkel Magyarországtól”
– tette hozzá Hidvéghi Balázs.