Heves légitámadás érte ma hajnalban Kijevet – ismét „Kindzsalokat lőttek ki” az ukránok
Miután Zelenszkij ukrán elnök hazatért fegyvereket kunyeráló három napos európai körútjáról, az orosz erők ma hajnalban, ebben a hónapban már nyolcadik alkalommal mértek jelentős légitámadást az ukrán főváros ellen.
Oroszország kedden kora hajnalban ” rendkívüli” intenzitású légicsapást mért Kijevre. Ukrajna azonban azt közölte, hogy az éjszaka folyamán kilőtt 18 rakétát – köztük hat hiperszonikus rakétát – sikerült megsemmisíteni. Az ukránok azt állították, hogy a rakéták közül 6 hiperszonikus volt, amelyeket szintén megsemmisített az ukrán légvédelem.
A városi hatóságok nem számoltak be nagyobb károkról, csupán annyit közöltek, hogy a lehulló törmelékek miatt három ember sérült meg.
Szerhij Popko, Kijev város katonai közigazgatásának vezetője a Telegram csatornáján úgy fogalmazott, hogy kivételes intenzitásúak volt a ma hajnali légicsapások, vagyis nagyon gyors egymásután ban érkeztek a rakéták.
Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint mind a 18 rakétát, a hat iráni Shahed drónt és a három felderítő drónt lelőtték, bár az nem derült ki, hogy Kijevre hányat indítottak.
A tájékoztatás szerint a lelőtt rakéták között volt hat repülőgépről indított Kindzsal ballisztikus rakéta, kilenc fekete-tengeri hajókról indított Kalibr cirkáló rakéta és három Iskander szárazföldi rakéta is.
Kiemelt kép: Reuters
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…