Hegedűs Lórántné és Novák Előd programadó szándéknyilatkozata
Néhány nappal a Jobbik-tisztújító előtt nyilvánosságra került Hegedűs Lórántné és Novák Előd programadó szándéknyilatkozata, melyekből nem hiányozhat a holokausztozás.
Ahogy arról az atv.hu is számtalan alkalommal beszámolt, Vona Gábor nem támogatja a jelenlegi alelnökök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását. Most vasárnap tartják a párt tisztújító kongresszusát, amelyen Hegedűs Lóránté is el akart indulni az alelnöki székékért, de a pártelnök ezt is megvétózta.
Mesterséges oltvány a radikalizmus életfáján
Pár nappal a tisztújítás előtt nyilvánosságra került Hegedűs Lórántné és Novák Előd alelnökjelölti szándéknyilatkozata. Hegedűsné írásában nekimegy Vona Gábor korábbi, „vadhajtásos” kijelentésének. Azt írja:
„ki kell mondani, hogy vadhajtások helyett valójában egy mesterséges oltvány termi mérgező gyümölcseit a radikalizmus életfáján élősködve. Ezt haladéktalanul le kell metszeni és a történelem komposztjára kell rakni.”
A Jobbik elnöke tavaly, a tapolcai időközi választás után beszélt arról, hogy néppárti folyamatot kíván végigvinni a Jobbikban, saját „vadhajtásaikért” vállalja a felelősséget és azokat „le fogja nyesni”. Hozzátette: a Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási alapon vagy bármilyen tekintetben különbséget tesz emberek között. Ha valaki akár támogatóként, akár tagként erre számított volna, akkor valószínűleg tévedésből van a Jobbikban – jelentette ki, arra kérve az érintetteket, hogy keressenek maguknak másik politikai pártot.
Vona Gábor
Az is köztudott, hogy Vona Gábor egyik fő tanácsadója szellemi kérdésekben a Habsburg-legitimista Baranyi Tibor. Hegedűsné írásában nekiment ennek a vonalnak is:
„nem lehet még közvetetten sem közünk ahhoz az ideológiához, amely nemzeti hőseinket gyalázza, de Haynau Jákóbot dicsőíti.
Minden történelemhamisítás ugyanis habsburgiánus szemléletű a kiegyezés korától kezdve, a kommunizmuson át, egészen napjainkig. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely egy elitista szemlélettel kasztrendszert hirdet és a felülről való kiválasztásban hisz. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely a keresztény vallást egy szinten kezeli más vallásokkal” – írja.
Vona és a holokauszt-emlékművek
Novák Előd programadó szándéknyilatkozatában pedig a következőket olvassuk: „Belső körben ha kisebbségben is maradtam, de eddig vitába szállhattam: miért nem számoltathatjuk el Simicskát??? Miért akar Vona Gábor kormányfőként még újabb holokauszt-emlékműveket avatni??? Miért szerveztek ki egy százmilliós székházat magántulajdonba jobbikos pénzből???” – teszi fel a kérdést.
Novák Előd
Novák írásában később is előkerül a holokauszt-téma. „Szóvá tettem Vona Gábornak azt a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát is, miszerint miniszterelnökként, ha kell, átadna holokauszt-emlékművet. Ezt bátorkodtam írni neki:
„Szerintem nem jó ilyet mondanod, ezzel szinte beállsz a holokausztiparba, miért nem elég annyi, hogy kormányon nem fogsz lebontatni holoemlékműveket?
Van már elég, miért kéne ilyet avatni? Vagy mondhatod, hogy ha kormányfőként részt kell vegyél egy ilyen megemlékezésen, akkor részt veszel. De azért Jobbik-kormány alatt n+1-edik holoemlékművet avatni…” Ez esetben is a kritika az elfogadhatatlan?”
Az alelnök írása végén burkoltan arra hívja fel párttársai figyelmét, hogy „aki sokat markol, keveset fog: mi nem lehetünk egyszerre a „lovasíjászok” és „Saul fiai” képviselői is.”
atv.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Kétségbeejtő!
A jelek és a vitatémák szerint tehát a Jobbik NEM a magyar nemzet érdekei, hanem a holokauszt-érdek mentén bomlik ketté.
Most mi marad a magyar nemzetnek? Csak nem a polgári Fidesz? Mert az a párt gyakorlatilag teljesen nemzetközi. Neki teljesen mindegy, kik a szavazópolgárok ebben az országban, fő, hogy kormányra szavazza valamelyik náció a fideszes nábobokat.
Egyértelmű és telitalálat is Hegedűs Enikő meglátása: A magyar radikalizmust fáján növekszik a zsidó ág! A többit Zazrivec lenyeste!
Holokamu emlékmű nélkül már nem tud lélegezni sem a magyar!