Házkutatást tartott a NAV Karácsony pénzhordó emberénél
Perjés Gábornál, Karácsony pénzhordó emberénél is házkutatást tartott a 99 Mozgalom finanszírozása ügyében eljárást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet. Korábban a főpolgármester jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is volt házkutatás ugyanebben az ügyben.
A Magyar Nemzet információi szerint a főpolgármester pénzemberének törökbálinti otthonához is kiszállt az adóhatóság, akik a 99 Mozgalom bűnügyével összefüggésben tartottak házkutatást.
Ismert, néhány nappal ezelőtt ugyanebben az ügyben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében.
Karácsonyék bűncselekménygyanús adománygyűjtése egy tavaly nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentéssel lepleződött le.
A beszámolóból egyebek mellett kiderült, hogy a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben fizetett be több mint 500 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára. A pénz több mint négyötöde euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz.
Az ügyben Tényi István és a mozgalom számlavezetője, az OTP feljelentése alapján költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt van eljárás. Fontos körülmény, hogy a bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy mikroadományokról szó sem lehetett.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Perjés Gábor (Fotó: Fazekas Máté)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…