KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Háttérművelet: A nyugat felvásárolta az ukrán törvényhozást

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Alig néhány órával azután, hogy az ukrán Belügyminisztérium engedélyezte lőfegyver használatát a rendőrök számára önvédelmi helyzetekben, összeült a törvényhozás maradéka és meghoztak egy törvényt, ami elrendeli a rendfenntartó alakulatok kivonását Kijev belvárosából, valamint betiltja a lőfegyver használatát a rendőrök számára. A fővárosba kivezényelt rendőrök újra céltáblaként állnak a civilként harcoló nyugati katonák előtt. Hogyan lehetséges ez?

Az ukrán parlament határozatainak érvényességéhez a 442 képviselőből 226 jelenléte szükséges, a tegnapi szavazásra pedig 239 képviselő jelent meg az ülésteremben. Két nappal ezelőtt a fegyveres felforgatók betörtek a parlament épületébe, megöltek több rendőrt és biztonsági őrt, a képviselőknek pedig alternatív útvonalakon kellett elmenekülniük a parlamentből. (kiemelés: szerk.) A kormánypárti politikusok közül többen elhagyták az országot, mások egyszerűen nem jelentek meg a szavazáson, mert a rendvédelmi erők láthatóan nem tudják biztosítani az épületet. Emiatt Janukovics pártjából összesen 30 politikus jelent meg, az ellenzék pedig hatalmas többséggel megszavazta a hazaáruló törvényt.

Feltűnő, hogy a kaotikus helyzet ellenére az ellenzék teljes létszámmal megjelent. Úgy tűnik, a parlament megrohamozása, politikusok meglincselése részét képezte az ellenzéki pártok Berlinben, Angela Merkel német kancellárral leegyeztetett felforgató műveletének, ami ellehetetleníti a rendvédelem működését. A rendőrök most újra céltáblaként állnak Kijevben az atlantista ellenzék által elfogadott jogi korlátok miatt, ami kiszolgáltatott áldozattá tette őket, felsorakoztatva a NATO mesterlövészeinek célkeresztjébe. A nyugat terroristák alkalmazásával megfélemlítette a törvényhozás egy részét, hogy a belváros elfoglalását törvényessé tehessék a lefizetett ellenzékieken keresztül.

Hídfő.net

NIF kommentár: Röviden úgy summázhatjuk a történteket, hogy Timosenko ki, Janukovics el, IMF be. Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a megszokott CIA-s módszerekkel megdöntötték a törvényes hatalmat, újabb piacszerzés és Ukrajna potenciális gazdasági és politikai bekebelezése céljából. Janukovics egyes hírek szerint a keleti régókban igyekszik támogatóit erősíteni, miközben esze ágában sincs önként távozni a hatalomból és aláírni az alkotmány módosítását. Amennyiben valósak ezek a hírek, akkor nagyon rossz kilátásai vannak az országnak, hiszen ettől a pillanattól jóval közelebb áll a szakadáshoz, mint eddig bármikor. Oroszország és Putyin elnök lépésiről egyelőre nincs információnk, ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a nyugati érdekszférát még közelebb engedje hazájához. Vajon mi lesz a válaszlépés Putyin részéről? Ez most egy fontos kérdés, ami eldöntheti Ukrajna sorsát az elkövetkezendő évekre.

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “Háttérművelet: A nyugat felvásárolta az ukrán törvényhozást

  1. Remek (fel)forgatókönyv, de az élet szinpadán eljátszani, szemét dolog. Akár életfogytiglani is kijárna érte.
    Anna

  2. Izlandra kellene figyelniük az Ukránoknak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    kató rudi

  3. Itt vannak a képek az „EU” és a „liberális zsidók” ukrajnai forradalmáról:
    http://i.imgur.com/xUwgihN.jpg
    http://i.imgur.com/AKznuKN.jpg
    Igen, jól látjátok, hülyejobbos népnemzeti marhák! Az ott nem Jichak Rabin, és nem is Herzl Tivadar képe a kijevi városházán, és nem is menórák, hanem az ‘SS Galicia’ címere… De ti csak fossátok a hülyeségeiteket a sötétben bujkáló zsidókról, gonosz EU-ról, meg a világ-összeesküvésről a kedves Janukovics elnök úr ellen. A fejetek a nagy nyalás közben beszorult Putyin picsájába, és már mindent azon keresztül láttok. Még szerencse, hogy köztünk van Ukrajna, mert a jobboldali „nemzeti” csürhe még képes lenne csatlakozni a ruszkikhoz, csak hogy az EU-t bosszantsa. Jól ki is basznának az EU-val a félkegyelmű kretének…
    Á, reménytelenül sötét ez az egész jobboldal. Ma már az egykor méltán szidott szoci proli szintjén – vagy az alatt – vagytok. Ez való nektek, ez a ti szintetek:
    http://www.youtube.com/watch?v=paM0b_soQAQ
    Matyibácsik, akik hálásak, amiért megérhették, hogy a „nagyember” szarából kicsipegethetik a borsót, aztán rázhatják az öklötöket a gonosz nyugati imperialistákra. Szegény Magyarország, mi lett belőled.

    üdv. Aranyapa

  4. Az ukrán béka megigézve készül besétálni az uniós kígyó szájába.
    A kárpátaljai magyaroknak kellene felvilágosítani az ukránokat,hogy ugyanúgy meg fogják bánni a csatlakozást mint mi.
    H.B.
    “Quisling = Megszálló ellenséges hatalommal tevékenyen együttműködő hazaáruló politikus (kollaboráns). A nácik a legtöbb megszállt országban megtalálták a készséges quislingjeiket. Vidkun Quisling norvég fasiszta politikus nevéből, aki a német megszállás idején eladta hazáját a németeknek.”

  5. Aranyapa ujra itt fröcsög!
    Legyen vilagos aranyapuci, hogy nekünk magyaroknak kell a gáz! Nem félünk a gáztol, söt, kell nekünk, hogy melegedhessünk. Az EU-nak nincs földgáza, de az oroszoknak van. Tehát mi nem Putyin „picsájába” dugtuk a fejünket, ahogy te irod, hanem te dugtad a fejed Herzl Tivadar szétrohadt seggébe a fejed, s most nyüvek mászkálnak, csusznak-másznak az agyadba. Ettöl aztán zavaros gondolataid születnek, hol nevetsz, hol sirsz, hol dühöngsz!
    Futurist

  6. Feltünö…. , áll a cikkben. De ezt a taktikát már Napoleon is alkalmazta, mikor puccsot csinált. Katonái bemasiroztak az Öregek Tanácsába és a nekik nemtetszöket jol elverték. Az 500 fös tanácsbol maradt néhány tucat Napoleon-barát tanácsos a gyülésteremben. Ezek mindent megszavaztak, amire Napoleonnak szüksége volt. Igy legitimálta a puccsot Napoleon. Azota Europában ez a divat puccs területen:
    -el kell bujtatni a puccsot forradalomba
    -a puccsot -elkergetve a legitim képviselök java részét- törvények megszavaztatásával a parlamentben el kell fogadtatni.

    Futurist

  7. Csak tudnám,hogy hogy szaporodtak el ennyire a világban a hazaárulók.

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük