Hatalmas küzdelemre készülnek a Római-parton élők
Tarlós István alatt kaptunk zsákot, agyagot és önkénteseket, most pedig semmit – mondta el dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római Partért szervezet elnöke lapunknak a közelgő árhullám előtt.
Most mindent nekünk kell megszerveznünk saját magunknak, saját költségből
– emelte ki Búzás, majd hozzátette, amennyiben a 2013-as árvízhez hasonló éri el Budapestet, akár a házaikba is betörhet a víz. A Római-parton élők most saját költségen 200 köbméter agyagot vásároltak, amivel megpróbálják majd megállítani az otthonaikat fenyegető árvizet.
800 centit remélnek
Megtartottuk a rekord 2013-as árvizet is, a Duna jobb partján mi voltunk az egyetlenek, akiket nem vitt el a víz
– tette hozzá az egyesület elnöke, aki lapunknak elmondta, írásos állásfoglalásuk van a vízügyi államtitkártól arról, hogy a Királyok-Nánási úton található védmű nem minősül fővédműnek, ugyanis az évtizedek során több helyen is darabokat metszettek ki belőle.
A főváros és a kerületi önkormányzat nem véd meg minket, annak ellenére, hogy kötelességük lenne
– jelentette ki Búzás Győző, majd hozzátette, a lakók összefogásának köszönhetően hétfőn megkezdik a védekezés előkészítését. Ennek részeként még a Királyok-Nánási út lezárása előtt agyagot és homokot halmoznak fel az utcában, illetve önkénteseket toboroznak az otthonaik megvédése érdekében.
A Római-parton élőknek 700 centiméteres vízállásnál kell elkezdeni a védekezést, ugyanis akkor önti el a sétányt a Duna.
Az évtized árvize jöhet
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban rendkívül nagy mennyiségű – mintegy 50-220 milliméter – csapadékra kell számítani Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában, ami miatt gyorsan és jelentős mértékben fog emelkedni a Duna, a Mura, a Lajta és a Rába vízszintje, akár a harmadfokú készültségi szintet is meghaladó vízállás is kialakulhat néhány nap alatt.
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, ezért a főpolgármesteri hivatal szombati tájékoztatása szerint hétfőtől harmadfokúra emelkedik a fővárosban az árvízvédelmi készültség szintje.
Ilyen vízállásnál a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért emelik a lehető legmagasabb szintre a készültséget szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon. Karácsony Gergely pénteken jelentette be, hogy másodfokú készültséget rendelt el, miután az elmúlt napok brutális osztrák esőzései miatt Budapesten is jelentősen emelkedett a Duna vízszintje.
A jelenlegi adatok alapján a Duna várhatóan a jövő héten, nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik majd.
MN