Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.
A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.
Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.
Egyedüli dolog amit még tud a jobbik pofázni , majd ha véletlen odakerülnek akkor elhúznak , mert halvány gőzük sincsen a kormányzáshoz, és úgy néz ki , hogy nem s lesz , mert mindennek csak a negatív oldalát látják , Tudniuk kellene , hogy egy öreg nyugdíjasnak minden fillér számít , örvendek , hogy jut nekik is– mert eddig csak elvettek tőlük —
Szerintem, ez a hajó már elment, várjátok meg a teljes választási bukást. Akkor alakítsátok meg a „Jobbik 2.0”-t. Akkor fogjátok látni, hogy kit nem szabad felvenni az új pártba.