Háborús hangulat van Brüsszelben – a Kossuth Rádió vendége volt ma reggel Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején rámutatott, a Közel-Keleten, Ukrajnában zajló konfliktus miatt is stratégiai nyugalomra van szükség. Az orosz-ukrán háború kapcsán Orbán Viktor elárulta:
háborús hangulat van Brüsszelben.”
Mint a miniszterelnök kifejtette, az orosz-ukrán háború egy jelentős, szomszédságunkban zajló konfliktus, amelynek során borzalmas, amit látunk, de „ennek ellére az álláspontunk világosan az, hogy ez egy orosz-ukrán háború. Ez nem a mi háborúnk. Ez két szláv nép háborúja, amit tűzszünettel és béketárgyalásokkal mihamarabb le kellene zárni. A magyar ember számára ez nem egy olyan háború, amiben mi is benne vagyunk. Ha azonban a brüsszeli vezetőket hallgatom, ők úgy beszélnek róla, mint a saját háborújukról”.
Mint a kormányfő részletezte:
Brüsszelben „azzal kezdték, hogy küldenek sisakot, aztán azzal folytatták, hogy küldenek fegyvereket. Aztán kiderült, hogy majd küldenek harckocsikat is. Aztán jönnek a repülők. Most már arról beszélnek, hogy miután vesztésre állnak az ő háborújukban, ahogy ők fogalmaznak, előbb-utóbb katonákat is kell küldeni és a NATO is sodródik ebbe az irányba.”
Azzal, hogy felvetették a katonák küldését, egy másik fejezete kezdődött meg a háborúnak. Az első szakaszából sikerült kimaradnunk, és a kormányfő szerint nem kérdés, hogy annak következő szakaszából is ki akarunk maradni, és Orbán Viktor szerint „képesek is leszünk rá.
Amíg nemzeti kormány áll Magyarország élén, addig az orosz-ukrán háborúban egyik fél oldalán sem fogunk beleavatkozni ebbe a háborúba”
– szögezte le Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy a NATO tagjaként erre hogyan van lehetőségünk, Orbán Viktor rámutatott: a NATO egy védelmi szövetség. Vagyis arról szó sincs, hogy közösen támadunk meg valakit. Az unió azonban másik tészta a kormányfő szerint. Mint Orbán Viktor rámutatott,
az EU-ban arra kell figyelnünk, hogy „nehogy a magyarok pénzét küldjék el Ukrajnába.”
El kell kerülnünk azt a helyzetet a kormányfő szerint, hogy azt lássuk, hogy a magyaroknak szánt pénz egyszer csak Ukrajnában landol. Ennek kapcsán a miniszterelnök rámutatott: nehéz is a helyzet, a Vatikánt leszámítva, politikai értelemben a magyar az egyedüli békepárti kormány. Orbán Viktor ugyanakkor elmondta: arra számít, hogy idővel (demokráciák lévén – a szerk.) előbb-utóbb repedezni fog Európában a háborúpárti álláspont.
Meggyőződésem, hogy a béke felé fogják nyomni saját kormányaikat az európai emberek, csak ki kell bírni. Ez volt a migrációnál is”
– mutatott rá a magyar miniszterelnök.
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök és Törőcsik Zsolt műsorvezető, a Kossuth Rádió, „Jó reggelt Magyarország” C. műsorában 2024. április 19-én
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…