Gyurcsány szemkikövető Ferenc megtartotta expozéját (videó)
Évértékelőnek nevezett gyűlölet- és rágalombeszédet tartott ma Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A saját mondandójába is néhol belezavarodó, több esetben is értelmezhetetlen mondatai azt bizonyítják, hogy ennek az embernek semmi keresnivalója nem lenne a hazai politikai életben – azonban mégis ott van.
Nagyon érdekes, bár leginkább jellemző, hogy maga a rendezvény az EU hivatalos “himnuszával” az “Örömódával” indult, majd Barkóczi Balázs DK szóvivő felkonferálta főnökét, Gyurcsány Ferencet. Az egykori miniszterelnök, a saját népére 2006-ban terrorista egységeket küldő, Magyarországot a csőd szélére sodró, egyébként 2004-ben belső puccsal hatalomra került politikus beszédében szinte azonnal nekiesett Orbán Viktornak, olyan árulónak nevezve a jelenlegi miniszterelnököt, aki elárulta Szent István, ’56, örökségét és szembemegy az ország anyagi, tudományos és szakmai érdekeivel.
A bűn kormányának és pedofil kormánynak nevezte a Fideszt.
Gyurcsány beszédében gyakorlatilag nekiment a magyarországi történelmi egyházaknak is.
Természetesen a megoldást minden bajok orvoslására a felesége, azaz a Dobrev Klára vezette kormány jelenti.
„A szörnyek kormányzása után a szociáldemokrata kormányzás jön, a DK ezt ajánlja. A szociáldemokraták elismerést, odafigyelést, nyugalmat hoznak. Engedik, hogy az emberek egyszerűen csak éljenek, vigyáznak rájuk. Mindenkinek tisztességes fizetés és nyugdíj a jussa”
– jelentette ki Gyurcsány.
Adózzanak többet a milliárdosok! Szociáldemokrata kormány kell: Dobrev Klára!
Nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy ők, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, mint milliomosok, valóban tennének-e lépéseket ez ügyben akkor, ha ne adj’ Isten hatalomra kerülnének. Attól tartunk, hogy természetesen nem. Had emlékeztessünk egy korábbi Gyurcsány-beszédre még 2006-ból:
Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
Most valaki tényleg úgy gondolja, hogy ez ma már nem így van?
Itt megtekinthető Gyurcsány Ferenc beszéde, amit csak erősebb idegzetűeknek és mazochistáknak ajánlunk megtekintésre:
Kétszínű barom ez GY F most is csak hazugságokat mondott ,aztán majd azt mondja más a választási ígéret és amit majd cselekszünk . Ezt már ismerjük mert ezt volt régen is .Sajnálom azokat akik hisznek a liberálisoknak ,még nem tudják mit csinálnak ezek a sz….MI tudjuk mi a célja ezeknek csak rosszabb lesz minden !!
Tisztelt Szerkesztők!
Biztos, hogy ennek a tudósításnak van olyan nemzeti vonzata, amely miatt feltétlenül meg kellett jelentetniük? Az előadónak már rég börtönbe, vagy kényszermunka táborban kéne lennie és ennek elmaradása is bizonyító erejű bizonyos alkuk tekintetében. Ideje lenne már tisztázni: mit is jelent a “Nemzeti” szó az internetfigyelés előtt!