KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Gyurcsány Ferenc / Fotó: képernyőfotó

Gyurcsány nem bírt magával a nyitónapon, Kövér László megvonta tőle a szót (videó)

Szeptember 30-án, hétfőn kora délután kezdetét vette a 2024. évi őszi parlamenti ülésszak. A hagyományokhoz híven elsőként Orbán Viktor miniszterelnök szólalt fel. A kormányfő beszédében felidézte, hogy a nyár folyamán visszavették a repülőteret. Majd valamivel később kijelentette,

Magyarország pénzügyi helyzete stabil”, majd valamivel később azzal folytatta, hogy „új gazdaságpolitikára van szükség a sikerességhez”.

A kormányfő beszéde után Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is szót kért, és reagált az elhangzottakra. Gyurcsány Ferenc felszólalásában Júdás árulását idézte fel. Majd azzal folytatta, „minden árulásnak hosszú története van. Orbán Viktor kormányfő és kormányának árulásának is. Dacára, hogy annak nyílt megvallása az elmúlt napok terméke”.

Majd azzal folytatta, ha keresni kellene a pillanatot, az árulás minden bizonnyal megkezdődött azzal, mikor 2009 novemberében Orbán Viktor, akkor még mint az akkori ellenzék vezetője 15 percre személyesen találkozhatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki a DK-s vezető szerint „azóta is valamivel a markában tartja” a magyar miniszterelnököt.

„Magyarországnak ma hazaáruló miniszterelnöke és kormánya van” – hangoztatta az ellenzéki politikus.

A DK-vezér még a felénél sem tartott a felszólalásának, mikor a „hazaárulózás” miatt Kövér László rendre utasította. A házelnök leszögezte, hogy

Gyurcsány Ferencnek nincs joga „lehazaárulózni Magyarország miniszterelnökét és Magyarország kormányát”.

Mivel a DK- vezér továbbfolytatta, Kövér nem sokkal később megvonta tőle a szót.

Mandiner

 

Kiemelt képen: Gyurcsány Ferenc / Fotó: képernyőfotó

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Magyarország elutasítja, hogy az EU katonai tanácsadókat küldjön Ukrajnába

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük