Gyűlöletbeszéd miatt törölte a Facebook a jövő heti diáktüntetés eseményét
A május 19-én 16.30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook-eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Facebook törölte
− tájékoztatott a közösségi médiafelületén az Egységes Diákfront – Budapest nevű szervezet. Mint írták, erről nem kaptak a Facebooktól semmilyen tájékoztatást.
Kiemelték, hogy
támogatóik jelezték nekik, hogy törölte a Facebook az eseményt.
Úgy vélik, a kormány tehet a tiltásról.
A megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket. Az elmúlt év nagyon jól bizonyította, hogy a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja, de nem gondoltuk volna, hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni
− emelték ki posztjukban. Hozzátették, hogy ennek ellenére az eseményt megtartják a kitűzött időpontban.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: diáktüntetés és rombolás a Karmelitánál / Fotó: MTI/MTVA
Legfrissebb anyagaink:
Oroszország válaszcsapást mért Ukrajnára – célpontok: hadiipar, energetika, kikötők, katonai repülőterek
Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert hivatali visszaélés miatt
Törvényes, de nem etikus… avagy „végkielégítés” magyar módra
Légibemutató közben ütközött össze két amerikai haditengerészeti repülő – mind a négy pilóta katapultált
Ismét dühöng Magyar Péter és a Facebookon ócsárolja Sulyok Tamást
127 drón, három halott, több mint 200 járat törölve – Ukrajna eddigi legnagyobb Moszkva elleni dróntámadása
Megszólalt az államfő az Indexnek: Sulyok Tamás nem hátrál meg Magyar Péter alkotmánysértő fenyegetései elől























A „taknyosok” akik eddig csak kapták a társadalomtól a megelőlegezett juttatásokat még követelődzenek is. Egyszerű a feladat akinek nem jó ami van ne kapjon állami ösztöndíjat tanulmányaihoz, ne kapjon kedvezményes diákhitelt, ne kapjon utazási támogatást sőt ne kapjon a 25 év alattiaknak járó adómentességből sem. Követelni csak azoknak van joguk akik már tettek is tevőlegesen a közösség asztalára. Csak azonosítani kell a résztvevő személyeket. Mert a felbíztatott ám gondolkodni nem képes diákok viseljék következményeit hőbörgésüknek.
Fizetett bérencek , semmjire nem mennek a köpködésükkel