Guterres: Az atomháború „a lehetőség határain belül van”
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború folyamatos eszkalációja, „akár véletlenül, akár szándékosan”, az egész emberiséget veszélyezteti. Aggodalmának adott hangot, hogy a konfliktus nukleáris apokalipszissé válhat.
„A nukleáris konfliktus lehetősége, amely egykor elképzelhetetlen volt, most ismét a fenyegetővé vált”
– mondta Guterres.
Néhány szakértő és politikus Európában és az Egyesült Államokban azt szorgalmazza, hogy a NATO hirdessen „repülési tilalmi zónát” Ukrajna felett, ami azt jelentené, hogy a szövetség lelőheti az orosz repülőgépeket Ukrajna légterében.
A NATO-vezetők eddig ellenálltak ennek a háborús felhívásnak, amelyet egyébként Zelenszkij ukrán elnök is szorgalmaz. Washington egyelőre kitart amellett, hogy nem akar konfliktusba kerülni Oroszországgal, hacsak nem ér támadás egy NATO tagországot.
A nukleáris konfliktus esetén „ennek a háborúnak nem lesznek nyertesei, csak vesztesei”
– hívta fel a figyelmet Guterres.
A világ szegényei különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a megugró élelmiszerárak miatt – mondta Guterres, megjegyezve, hogy „Ukrajna egyedül biztosítja a Világélelmezési Program búzaellátásának több mint felét” míg együttesen Oroszország és Ukrajna a világ napraforgóolaj-ellátásának szintén a felét adja.
„Ez a háború messze túlmutat Ukrajnán” – jelentette ki az ENSZ főtitkára.
„Damoklész kardja lóg a globális gazdaság felett, különösen a fejlődő világban.”
-mondta Guterres.
Kiemelt kép: Antonio Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozatot tesz a Biztonsági Tanács előtt az ENSZ New York-i székházában, 2022. március 14-én © AP / Richard Drew
Az Európában betiltott Russia Tuday nyomán