Gulyás: magas lesz a részvétel és ez a demokrácia győzelmét jelenti
A részvétel magas lesz, a legfrissebb adatokból arra lehet következtetni, hogy hajszál híján meg fog egyezni a négy évvel ezelőttivel, és a magas részvétel a demokrácia győzelmét jelenti – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap, a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján.
„Mindig elmondtuk, hogy ha az országnak polgári-kereszténydemokrata-jobbközép kormánya van, akkor a demokrácia erős, (…) egy ilyen magas választási részvétel a demokrácia győzelmét jelenti, és erős felhatalmazást ad az új országgyűlésnek” – fogalmazott.
A miniszter elmondta: az urnáknál a szavazás befejeződött, a választási helyiségek bezártak, és úgy tudják, hogy nagyon kevés helyen, nagyon kevesen várakoznak, tehát semmi akadálya annak, hogy negyed-fél óra múlva az utolsó szavazóhelyiség is bezárjon.
Gulyás Gergely köszönetet mondott azoknak, akik éltek állampolgári jogukkal és részt vettek az országgyűlési képviselő-választásokon, függetlenül attól, hogy kire szavaztak. Külön köszönetet mondott azoknak, akik a kormánypártokat támogatták.
Emellett elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a választás lebonyolításában működtek közre. Mint mondta, több tízezer ember dolgozott azon, hogy a választás technikai lebonyolítása hibátlan legyen. Hozzátette: úgy látják, hogy – ahogyan eddig is – a magyar választási szervek most is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Elmondta azt is: közel százezer aktivista vett részt a kormánypártok részéről az utolsó napokban a választásokon való részvételre buzdításban. Külön köszönetet mondott a szavazókörökben ülő pártdelegáltaknak, és azt is megköszönte, hogy „elfogadva egy ellenzéki javaslatot”, a népszavazást is egyidejűleg le tudták bonyolítani.
Gulyás Gergely kiemelte: a következő órákban izgalommal várják a választás eredményeit. „Láttuk az első előrejelzéseket, amik optimizmusra adnak okot, de természetesen az utolsó szavazatig mindent meg kell számolni és azt követően lehet eredményt hirdetni” – tette hozzá.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként szintén köszönetét fejezte ki minden magyar polgárnak, aki részt vett a választásokon.
A KDNP elnöke kiemelte: a parlamenti választás és a népszavazás a demokrácia ünnepe, és fontos, hogy a következő Országgyűlésnek erős legitimációja legyen. Semjén Zsolt azt mondta, a magas részvétel mindezt erősíti.
Fontosnak nevezte továbbá, hogy a népszavazáson magas volt a résztvevők száma. A választók döntése a kormány számára egyértelműen ki fogja jelölni az irányt – fogalmazott.
A miniszterelnök-helyettes ismét megköszönte a határon túli nemzettársaknak a nemzethűséget, hogy jóval nagyobb számban vettek részt a választáson, mint négy évvel ezelőtt.
Így a következő parlament az összmagyarság parlamentje, minden magyarnak, bárhol él a világon, a politikai akarata megtestesül a következő Országgyűlésben – mutatott rá.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…