Global Firepower: A világon az 54. Európában pedig a 20. legerősebb hadsereg Magyarországé
Nemzetközi kimutatás: ismét Magyarországé lett Közép-Európa egyik legütőképesebb hadereje.
Magyarország visszatért: 2010-ben még a szerb, az osztrák, sőt a szlovák és a horvát fegyveres erők mögött kullogott a Magyar Honvédség. Ma már ez nincs így.
Európa 20. legütőképesebb hadserege immár Magyarországé
– derül ki a nemzetközi fórumokon is sokat hivatkozott Global Firepower (GFP) 2023-as indexéből.
Hazánk előtt Finnország található; de a közép-európai régióból csupán Románia (16.), illetve Csehország (17.) előzi Magyarországot. Globálisan nézve ugyancsak pozitív tendencia látható, már ami a magyar haderőt és annak koncepciózus fejlesztését illeti: 2017-ben a világ vizsgált százharminc országból Magyarországot a 63. helyre rangsorolták; tavaly az 56.; idén az 54. pozícióba helyezte a GFP indexe. Hazánk mögött sorakozik fel ma már többek között Szerbia, Szlovákia, Horvátország Ausztria, Szlovénia és Bulgária is.
Kiemelt kép: Tata, 2022. július 25.Leopard 2A4 típusú harckocsik dinamikus bemutatója a tatai Klapka György laktanyában tartott harckocsizó fegyvernemi napon 2022. július 25-én.MTI/Krizsán Csaba
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…