Hirdetés

Georg Spötle: A háború első áldozata az igazság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A címbéli bölcsesség Aiszkhülosz görög tragédiaírótól, az időszámítás előtti V. századból származik, ám talán sosem volt ennyire igaz, mint most, az orosz–ukrán háború idején. Washington, Brüsszel, Berlin és London politikusait hallgatva elfog a kétkedés, hogy keresik-e még az igazságot, a harcokat kiváltó okokat, vagy csak korunk legsúlyosabb betegségének, a politikai korrektségnek akarnak megfelelni. Jó és rossz, agresszor és áldozat, csak ez a narratíva uralja a fősodratú médiát és a parlamenteket.

Németország felrúgta a második világháború óta konzekvensen követett doktrínáját, hogy háborús, polgárháborús övezetekbe nem szállít fegyvereket. Egyre komolyabb és pusztítóbb felszerelés érkezik Ukrajnába. Aknák, harmadik generációs páncélöklök és már előkészületben a Panzerhaubitze 2000 tarack szállítása is, amely lőszertől függően 30-40 kilométer távolságban tudja megsemmisíteni a célpontot. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és diplomatáinak követelőzése beindította a vietnami háború utáni legnagyobb nemzetközi fegyverszállításokat szomszédunkba. Az amerikai Javelin vállról indítható páncéltörő, amelyből 5500 darabot küldtek az ukránoknak, komoly károkat okozott az orosz föderáció harckocsioszlopaiban és egyben az amerikai államháztartásban is. Egyetlen rakéta ára 240 ezer dollár, így már érthető, hogy az Egyesült Államok miért adott 38 milliárdos, folyamatosan lehívható katonai kölcsönt Kijevnek.

A háború sokba kerül, és ezt már érzi az amerikai átlagember is, aki a korábbi ár négyszeresét fizeti a benzinkútnál, és egyre mélyebben kell a zsebébe nyúlnia a szupermarketekben. Sokan még a térképen sem tudnák megmutatni, hol van Ukrajna, és joggal bírálják Joe Biden kormányát, hogy mi közük van nekik az ott zajló harcokhoz, és miért velük fizetteti ki ezt kongresszus. Már a szenátuson belül is kezd megoszlani a kezdeti egyetértés a republikánusok és a demokraták között, hogy Amerika meddig bírja finanszírozni Zelenszkijt. A hetente ellőtt, elrobbantott milliárdokat valahonnan elő kell teremteni, és egyre nehezebb lesz a választóknak megmagyarázni a folyamatos áremeléseket, főleg a félidős választás kapujában. A Texas állambeli Uvalde városka általános iskolájában elkövetett mészárlást követően Donald Trump is feltette a jogos kérdést, hogy hol marad az ő America first politikája, na meg Joe Biden és a liberálisok ígérgetései egy biztonságos, jobb Amerikáról. Miért kell sok milliárd dollár értékben fegyvereket adni egy távoli országnak, ha saját gyermekeink biztonságát sem tudjuk szavatolni, kérdezte a volt és talán leendő elnök. A liberális álomról pedig csak annyit, hogy az idén ez volt a kétszáztizennegyedik ámokfutás az Egyesült Államokban, ezen belül pedig a huszonhetedik iskolai lövöldözés. Joe Biden szivárványos, transzneműséget és sokszínűséget hirdető adminisztrációja csúfos kudarcot vallott otthon és Afganisztánban, ezért most megpróbál egy kelet-európai proxy háborúval pontokat szerezni a világpolitikában.

Az európai jóemberkedésnél kevesebb önpusztító ideológia van. Nem kell hozzá filozofikus gondolkodás vagy politológusi diploma, elég elmenni egy berlini vagy amszterdami benzinkúthoz, netán kifizetni egy stuttgarti lakás rezsijét. A megvilágosodás percek alatt bekövetkezik. „Szankciók, spórolás, ne mosd ki a ruhád, csak szellőztesd, nem kell zuhanyozni, fájni fog, de morálisan győzni fogunk.” Csodás szalagcímek, közel a szívhez, de távol a valóságtól. Mi is történt valójában? A szankcióknak hála az orosz rubel húsz százalékkal erősebb, mint a különleges hadművelet megindítása előtt, viszont a német kutaknál a dízel ára már a kilencszáz forintot súrolja, és a kormány figyelmeztette az embereket, hogy az idei fűtésszezon családonként háromezer euróval (1,2 millió forinttal) drágább lesz. Ez sokaknak majdnem a kéthavi bére.

Mindeközben Moszkva a szankciók miatt megmaradt gázt és kőolajat jobb áron értékesítette olyan energiaéhes országoknak, mint Kína, India és Pakisztán. Az oroszok aranyfelvásárlása is komolyan megtámogatta a rubelt. Ezzel egy időben Kína is hatalmas előnyökre tesz szert. A nagy amerikai techcégek helyett most kínai óriások uralják az orosz piacot. Nem kétséges, hogy Afrika éhező régióiba is Peking szállítja majd a gabonát, cserébe a mobiltelefon- és számítógépgyártáshoz szükséges földfémekért és a halászati jogokért. Hasonlóképpen politizálnak most Afganisztánban is, kihasználva a Nyugat hagyta gazdasági vákuumot. Fácit: a konfliktusnak két nagy vesztese van, Amerika és az Európai Unió.  Nem lesz döntetlen, legalábbis ebben a háborúban biztosan nem. Aki az elmúlt évtizedekben figyelemmel kísérte az orosz elnök, Vlagyimir Putyin politikáját, az tisztában van ezzel. Oroszország győzni akar és győzni is fog. Ha visszagondolunk a csecsenföldi háborúkra, a Krím félsziget elfoglalására vagy az Iszlám Állam ellen aratott szíriai győzelemre, sejthetjük a végkifejletet. A kérdés csupán az, hogy mikor lesz meg a győzelem és milyen áron.

Henry Kissinger volt külügyminiszter minden idők legintelligensebb politikusai közé sorolható, és elképesztő tapasztalattal rendelkezik a hidegháborús időkből. Davosban azt sugallta, hogy Ukrajnának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy területekről kell lemondania Oroszország javára. Ez az egyetlen módja a fegyveres konfliktus mielőbbi befejezésének. Kissinger veszélyesnek nevezte a további fegyverszállításokat, mivel az eszkalációhoz vezethet, pontosabban még keményebb orosz reakciót válthat ki. Washington eddig nem akart modern, rövid és közepes hatótávolságú rakétarendszereket küldeni Kijevnek, ám már ebben is változás állt be. Már a száz kilométeres, közepes hatótávolságú rakéták Ukrajnába szállítása is eldőlt. Kissinger szerint Kijev ezzel Oroszország belsejében is támadhat stratégiai célpontokat, és ez heves reakciót váltott ki Moszkvától. Túl sok kétség nem férhet ehhez.

A PC elvakít, és a Nyugat egyáltalán nem foglalkozik az orosz offenzívát kiváltó okokkal. Pedig ilyenek akadnak szép számmal. A kijevi adminisztráció kisebbségek ellen hozott törvényei nemcsak minket, magyarokat érintettek érzékenyen és diszkriminatívan, hanem az orosz kisebbséget is. A Donbasz-régióban hét éve zajló állóháborúban sok ezren vesztették életüket. Míg ukrán nacionalisták kárpátaljai honfitársainkat „csak” listázták, ha felvették a magyar állampolgárságot, óriásplakátokon fenyegették őket vagy éppen felgyújtották Ungváron a kultúrházat, addig Donyeck és Luhanszk megyékben civil célpontokat, buszokat vagy iskolákat lőttek. Kijev semmit sem tett az Azov-ezred vagy a banderista szélsőségesek megfékezésére, akik náci szimbólumokkal, nemegyszer a horogkeresztes ukrán zászlóval indultak harcba az orosz kisebbség ellen. Fennállt a lehetősége egy népszavazásnak is, amelyben a két terület orosz ajkú lakossága eldönthette volna, hogy hova szeretnének tartozni. Zelenszkij tudta, ha ez megtörténne, akkor kénytelen lenne elfogadni a népszavazás eredményét, ám politikailag ebbe belebukna, mivel a kormányban lévő nacionalisták azzal vádolnák, hogy önként adott át két megyét az oroszoknak. Zelenszkij inkább hagyta eldurvulni az összecsapásokat. Egy nemrégiben kikerült videófelvételen az akkor még színész Zelenszkij megtapsolta az ukrán nacionalistákat, és söpredéknek titulálta az orosz kisebbséget. Kijev hét év alatt sem próbálta meg politikai és diplomáciai úton rendezni a helyzetet.

Most a nyugati fegyverszállítások adnak önbizalmat Zelenszkijnek, aki már azt vizionálta, hogy az év végén csapatai bevonulnak a Krím félszigetre. Furcsa, hogy a Nyugat is már csak fegyverszállításban gondolkodik, és szó sem esik béketárgyalásokról. Moszkva pedig időre játszik, mivel rengeteg erőforrással rendelkezik. Kivárja, hogy a nyugati országok belefáradjanak Ukrajna támogatásába, a szankciókat megszenvedő lakosság zúgolódjon és nyomást gyakoroljon a kormányokra. Ez a taktika be is válhat; persze időigényes, és elhúzza az offenzíva idejét, azt pedig nemcsak hetekben, hónapokban, hanem emberi életekben is mérni kell.

A szerző biztonságpolitikai szakértő

 

Magyar Nemzet

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás