KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Finn elnök: a Nyugatnak tisztelnie kellene a BRICS-tagállamokat

A Nyugatnak tartózkodnia kellene a BRICS-tagok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) gondolkodásmódjának megváltoztatására irányuló kísérletektől, és tiszteletet kellene tanúsítania irántuk ahelyett, hogy “a gondolkodásuk hibáira világítana rá” – mondta Sauli Niinistö finn elnök a finn diplomáciai képviseletek vezetőihez intézett éves beszédében.

Beszédének leirata az államfő honlapján érhető el.

“Figyelemmel kell követnünk, hogy a BRICS-országok milyen új kezdeményezéseket terjesztenek elő. Lehet, hogy a Nyugat nem mindegyiknek fog örülni. A nemzetek lelkéért folyik a harc… A mi hozzájárulásunknak nem csak abból kell állnia, hogy rámutatunk mások gondolkodásának hiányosságaira. Meg kell mutatnunk szavakkal és tettekkel, hogy másoknak miért kellene bizonyos kérdéseket másképp látni. Ennek során nem kell mindig arra törekednünk, hogy megváltoztassuk mások gondolkodásmódját. Néha ugyanolyan fontos, hogy tiszteletet mutassunk” 

– mondta Niinistö.

A finn elnök azt is megjegyezte, hogy “sok ország szeretne csatlakozni a BRICS-csoporthoz”, és elismerte, hogy “egy, a Nyugattal szemben fellépő erő létrehozása”, amely ezen a szövetségen alapul, “nem érdemtelenül”.

Mintegy 30 ország érdeklődik a BRICS-csatlakozás iránt. Néhányan közülük hivatalos kérelmet nyújtottak be, köztük Algéria, Banglades, Egyiptom és Etiópia. A Business Standard című indiai lap idézte forrásait, amelyek szerint az augusztus 22-24. között Johannesburgban megrendezésre kerülő csúcstalálkozón öt országot vehetnek fel a BRICS-hez: Argentína, Egyiptom, Indonézia, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia.

Orosz HírekKiemelt képen: Sauli Niinistö finn elnök / Fotó: Jani Saikko / Yle

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Az emberi együttélés - és az ő szabályai (18+)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük