Férgek a fekáliában
Tekeregnek, nyüzsögnek a saját bűzös, undorító váladékaikban, szennyükben, amit évtizedeken át, okádtak maguk köré, siralmas nyomorúságba kergetve a Nemzetet. Furcsa, idegen lények, akikről sokáig azt hittük, hogy közénk valók, mert arcuk mintha hasonlított volna az emberére.
Sok kárt okoztak. Szinte mindent tönkre tettek, mire felismertük, hogy ezek az aljas képmutatók nem értünk, hanem ellenünk, csak a maguk érdekeiért igyekeznek. Most, hogy elfordult tőlük a hiszékeny, becsapott népesség, összeomolva, megroggyanva zuhantak a maguk kavarta latrina mélyére, s még onnan is halljuk hol kétségbeesett, kísérteties, hol negédes, csábító hangjukat, amint hívogatják a gyanútlan, nyomorgó népeket, hogy csápjaikkal rájuk akaszkodjanak.
Nehéz eldönteni, hogy ezt a rémálmot egyetlen óriási féreg, vagy több egymásba gabalyodott kórokozó-károkozó gerjeszti, hiszen színeváltozásaik, mint a kaméleon esetében könnyen zavarba ejtik a gyanútlan szemlélődőt. Ugyanakkor régi-új arcok jelennek meg, erőltetett, torz vigyorral, igencsak meglepő, váratlan módon, s bizony nehéz időben kivonnia az embernek magát e hatás alól, hogy el ne hányja magát. Ha egyetlen ocsmány lényről lenne szó, akkor azt leginkább a Csillagok háborúja c. film óriáspondrójához tudnám hasonlítani. A torz fej, ami ezt juttatja eszembe az, „egy a széle-egy a hossza”, zsírráhízott, politikai szerepre ácsingózó, sunyi milliárdos, szélesgábor pofázmánya. Mint egy randa kövér hernyó, aki mondja, mondja, ha hisszük, ha nem. Vajon mi szeretne lenni őkelme? Vajon mire is kellene annyira az a zsideszes kétharmad?
Persze ennek a nyálféregnek több feje is van. Hol egy politikai prostituált, kalaposkurva, hol egy levitézlett, bajszos, szemüveges megszorító petyhüdt pofája türemkedik elő a szennyes kavargásból. A kék-zöld hullafoltos mdfszdsz kísértethorda újra és újra nekilendül.
Edvard Munch norvég festő 1893-ban alkotta meg A sikoly című képét. A beesett arc, a merev szemek halálfélelmet tükröznek. Élethű, kifejező lendvaiportréként emelkedik ki e kép a fekáliából, s szinte fáj a fülnek a sírós, velőtrázó sikoly.
De mégis…mégis, vidáman, újra ígérve, csábítón…. Gyurcsányi hamis vigyorral, mint Arany János Hídavatás c. balladájában a vizihullák:
„Elébb csak a fej nő ki állig,
s körül forog kíváncsian,
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian
Új híd! Avatni mind! Vígan.”
Hát igen. Új híd. Új választások, s a söpredék, a hazaárulók itt nyüzsögnek megint. Másznak a szennyben, görcsösen egymásba kapaszkodnak, s így múlnak el, így múlnak ki a maguknak teremtett hekatombában, ahol végül is saját maguk hóhéraik lettek. Oszlásban lévő hullák már mind. Óvakodjon tőlük minden magyar. Nemcsak undorítóak, fertőzőek is.
Vass István
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Isten Ítélete hamarosan eljön :
” Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek…
mert van hozzá hatalmuk !
Megkívánják a mezőket, és elrabolják, a házakat is elveszik,
kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát…”
(Mikeás Próféta Könyve 2.1-2)
Testvéreim!
Készüljünk az Ítéletre, adjon az Isten szebb jövőt !
Minden kurva rátalál a hivatására(G.Vidal)
Az elébb föltettük a sokkaljobb-ra Hegedűs Zsuzsa múltját. A nagys. asszonyt 1973-ban kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból… annyira marxista volt, nagyobb, mint a nagyokosok!
Hogy miért szed oda ennyi kommunistát, arra vajon van -e magyarázata a nagy Orbán Viktornak?
Sokat dolgozunk rajta, és ajánlom figyelmedbe a honlapunkat…
Szebb jövőt! Irénke (F. I., Anton)
Két írásom van fönt ma a Barikádon!!!!!!!!!!
Ha igaz, tiszta szívvel kérjük az Istent, és magunk is teszünk érte. Akkor megsegít a Magyarok Istene.
Szebbet.
Vass István
Megértek a fára mind, -na valamelyik csak a karóra, mármint a hegyesre!
Üdv Tibi
Minden igaz magyarnak ezt kellene tennie, előbb tisztuljon meg a lelke minden haragtól, rossz szennyeződéstől, és kérni kell, a ima meghallgattatik.
Sok esetben tapasztalom, hogy az emberek nagy része nem is fogja fel, mi folyk itt igazán, azaz nem lát vagy nem akar a sorok között,
ÉBREDÉS MAGYAR
Vass István bátyám, élj sokáig és köszönjük az eddigi hozzászólásodat, hazafias cselekedeteidet. Sokan tanulhatnának Tőled. Minél többen legyünk…… mindenki a maga lehetőségeivel.
Féregmentes Magyar Jövőt!
De ha mindezt nem egy volt szadeszes írta volna, mindjárt jobban hangzana. Na mindegy, ez van. De ezért a szadeszből ugye kiléptél már Pista bátyám?