KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Férgek a fekáliában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tekeregnek, nyüzsögnek a saját bűzös, undorító váladékaikban, szennyükben, amit évtizedeken át, okádtak maguk köré, siralmas nyomorúságba kergetve a Nemzetet. Furcsa, idegen lények, akikről sokáig azt hittük, hogy közénk valók, mert arcuk mintha hasonlított volna az emberére.

Sok kárt okoztak. Szinte mindent tönkre tettek, mire felismertük, hogy ezek az aljas képmutatók nem értünk, hanem ellenünk, csak a maguk érdekeiért igyekeznek. Most, hogy elfordult tőlük a hiszékeny, becsapott népesség, összeomolva, megroggyanva zuhantak a maguk kavarta latrina mélyére, s még onnan is halljuk hol kétségbeesett, kísérteties, hol negédes, csábító hangjukat, amint hívogatják a gyanútlan, nyomorgó népeket, hogy csápjaikkal rájuk akaszkodjanak.

Nehéz eldönteni, hogy ezt a rémálmot egyetlen óriási féreg, vagy több egymásba gabalyodott kórokozó-károkozó gerjeszti, hiszen színeváltozásaik, mint a kaméleon esetében könnyen zavarba ejtik a gyanútlan szemlélődőt. Ugyanakkor régi-új arcok jelennek meg, erőltetett, torz vigyorral, igencsak meglepő, váratlan módon, s bizony nehéz időben kivonnia az embernek magát e hatás alól, hogy el ne hányja magát. Ha egyetlen ocsmány lényről lenne szó, akkor azt leginkább a Csillagok háborúja c. film óriáspondrójához tudnám hasonlítani. A torz fej, ami ezt juttatja eszembe az, „egy a széle-egy a hossza”, zsírráhízott, politikai szerepre ácsingózó, sunyi milliárdos, szélesgábor pofázmánya. Mint egy randa kövér hernyó, aki mondja, mondja, ha hisszük, ha nem. Vajon mi szeretne lenni őkelme? Vajon mire is kellene annyira az a zsideszes kétharmad?

Persze ennek a nyálféregnek több feje is van. Hol egy politikai prostituált, kalaposkurva, hol egy levitézlett, bajszos, szemüveges megszorító petyhüdt pofája türemkedik elő a szennyes kavargásból. A kék-zöld hullafoltos mdfszdsz kísértethorda újra és újra nekilendül.

Edvard Munch norvég festő 1893-ban alkotta meg A sikoly című képét. A beesett arc, a merev szemek halálfélelmet tükröznek. Élethű, kifejező lendvaiportréként emelkedik ki e kép a fekáliából, s szinte fáj a fülnek a sírós, velőtrázó sikoly.

De mégis…mégis, vidáman, újra ígérve, csábítón…. Gyurcsányi hamis vigyorral, mint Arany János Hídavatás c. balladájában a vizihullák:

„Elébb csak a fej nő ki állig,
s körül forog kíváncsian,
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian
Új híd! Avatni mind! Vígan.”

Hát igen. Új híd. Új választások, s a söpredék, a hazaárulók itt nyüzsögnek megint. Másznak a szennyben, görcsösen egymásba kapaszkodnak, s így múlnak el, így múlnak ki a maguknak teremtett hekatombában, ahol végül is saját maguk hóhéraik lettek. Oszlásban lévő hullák már mind. Óvakodjon tőlük minden magyar. Nemcsak undorítóak, fertőzőek is.

Vass István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Férgek a fekáliában

  1. Isten Ítélete hamarosan eljön :
    ” Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek…
    mert van hozzá hatalmuk !
    Megkívánják a mezőket, és elrabolják, a házakat is elveszik,
    kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát…”
    (Mikeás Próféta Könyve 2.1-2)
    Testvéreim!
    Készüljünk az Ítéletre, adjon az Isten szebb jövőt !

    1. Az elébb föltettük a sokkaljobb-ra Hegedűs Zsuzsa múltját. A nagys. asszonyt 1973-ban kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból… annyira marxista volt, nagyobb, mint a nagyokosok!
      Hogy miért szed oda ennyi kommunistát, arra vajon van -e magyarázata a nagy Orbán Viktornak?
      Sokat dolgozunk rajta, és ajánlom figyelmedbe a honlapunkat…
      Szebb jövőt! Irénke (F. I., Anton)
      Két írásom van fönt ma a Barikádon!!!!!!!!!!

  2. Ha igaz, tiszta szívvel kérjük az Istent, és magunk is teszünk érte. Akkor megsegít a Magyarok Istene.
    Szebbet.
    Vass István

  3. Megértek a fára mind, -na valamelyik csak a karóra, mármint a hegyesre!
    Üdv Tibi

  4. Minden igaz magyarnak ezt kellene tennie, előbb tisztuljon meg a lelke minden haragtól, rossz szennyeződéstől, és kérni kell, a ima meghallgattatik.
    Sok esetben tapasztalom, hogy az emberek nagy része nem is fogja fel, mi folyk itt igazán, azaz nem lát vagy nem akar a sorok között,
    ÉBREDÉS MAGYAR

  5. Vass István bátyám, élj sokáig és köszönjük az eddigi hozzászólásodat, hazafias cselekedeteidet. Sokan tanulhatnának Tőled. Minél többen legyünk…… mindenki a maga lehetőségeivel.
    Féregmentes Magyar Jövőt!

  6. De ha mindezt nem egy volt szadeszes írta volna, mindjárt jobban hangzana. Na mindegy, ez van. De ezért a szadeszből ugye kiléptél már Pista bátyám?

Hozzászólás a(z) Laár Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük