Felmondta az orosz parlament az Európa Tanács nemzetközi szerződéseit
Felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal (ET) kötött mind a 21 nemzetközi szerződését.
Az erre vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök terjesztette az Állami Duma elé. Az elfogadott jogszabály értelmében Oroszország tagságának megszűnése miatt az Európa Tanácsban március 16-tól összesen 21 nemzetközi szerződés fogja hatályát veszteni Moszkva viszonylatában. Ezek között van az ET alapokmánya, a szervezet kiváltságokról és mentességekről szóló általános egyezménye, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény, a terrorizmus elleni küzdelemről szóló európai egyezmény, a helyi önkormányzatok európai chartája és az Európai Szociális Charta.
A törvényhez fűzött indokolás emlékeztetett rá, hogy az ET Miniszteri Bizottsága – az Ukrajna ellen indított háború miatt – 2022. február 25-én határozatot fogadott el az ET törvényes szerveiben való orosz képviselet felfüggesztéséről. Oroszország 2022. március 15-én hivatalosan értesítette az ET főtitkárát arról a szándékáról, hogy az ET alapokmányának 7. cikke alapján (amely az önkéntes kilépési eljárást szabályozza) kilép az Európa Tanácsból, valamint felmondja az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt.
Az ET Miniszteri Bizottsága pedig 2022. március 16-án határozatot fogadott el, amelyben Oroszország Európa tanácsi tagságát ugyanezen időponttal megszüntette. Az indoklás szerint az Oroszországi Föderáció feltételezi, hogy reá nézve az említett nemzetközi szerződések 2022. március 16-tól nézve hatályukat vesztik.
Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke csütörtökön azt hangoztatta, hogy az ET helyett új szervezet létrehozásán kell gondolkodni, kölcsönös tisztelet, a kettős mérce alkalmazásának elvetése, a más államok szuverén ügyeibe való be nem avatkozás, az állami szuverenitás, a kultúra, a hagyományok, a történelem, valamint a nyelv tiszteletben tartása alapján.
Oroszország, amely 1996. február 28-án csatlakozott az ET-hez, idén szeptember 16. óta már nem tagja az Emberi Jogok Európai Egyezményének, mivel kivonta magát az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joghatósága alól. Júniusban Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország ne hajtsa végre az EJEB 2022. március 15. után hozott ítéleteit.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…