Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből
Egyre csak halmozódnak Varga Judit egykori férje körüli feljelentések, legutóbb mindössze egy nap leforgása alatt csaknem öt levél érkezett a hatóságokhoz. Mint ahogy a baloldali tüntetéseken általában lenni szokott, Magyar Péter demonstrációja sem maradt el incidens nélkül: rendőröknek kellett kimenekíteni a HírTV stábját az erőszakos tüntetők gyűrűjéből.
Futó Boglárka, a televíziós csatorna riportere beszámolója szerint, a Napi aktuális című műsorba próbált élőben bejelentkezni, amikor egy nagyobb demonstráló tömeg körülvette, és nem hagyta beszélni.
Később pedig a demonstrálók gyűrűjéből megpróbáltak eljönni a tüntetés helyszínéről és néhány résztvevővel interjút készíteni, ez azonban nem sikerült, ekkor léptek közbe a rendőrök, akik felajánlották azt, hogy kiviszik őket, azonban ezután a helyszínre már nem tudtak visszamenni a tüntetők erőszakos fellépése miatt
A sajtóbeszámolóban közölt adatok –bizonyítottság esetén- a garázdaság vétség gyanújára utalnak
– hívta fel a figyelmet Tényi István a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak címzett feljelentésében. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi levelében hangsúlyozta, hogy a mai Magyarországon szükség van arra, hogy a sajtó képviselőit, ha önmagukat nem tudják megvédeni, a bűntetőjog szintjén is védelmezze a jog.
Az ismeretlen elkövetőnek semmilyen indoka, oka nem volt arra, hogy így vezesse le a feszültségét. A sajtó képviselője a munkáját végezte, megpróbáltközvetíteni, tudósítani egy nyilvános rendezvényről
– mutatott rá a bejelentő.
Mint fogalmazott, a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben ismert és elfogadott az az álláspont, hogy bár az Alaptörvény a véleményt érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi, de a véleménynyilvánítási szabadság védelme ott ér véget, ahol a kifejtett vélemény már nem tud hozzájárulni a demokratikus akaratképzéshez.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Magyar Péter (Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet)