Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)
Ordítoztak és inzultálták a Hír Tv riporterét Futó Boglárkát. Még Maga Magyar Péter is közbeavatkozott, azonban nem sok sikerrel.
Mint ismert, Magyar Péter tüntetést hirdetett kedd estére a Markó utcába. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Magyar a tervek szerint kisteherautóra szállt volna fel beszédet tartani, ami megrekedt, így a tömeg elindult a Kossuth térről a Vértanúk tere felé. A botlás miatt végül ott mondta el beszédét.
Magyar Péter beszédében a kormány lemondását követelte, majd többen fáklyát gyújtottak. A tüntetés része volt a bicskei gyermekotthon áldozataira való megemlékezés is.
A 18 órakor kezdődő tüntetés alig másfél óra után gyorsan véget is ért. Egy szervező arról tájékoztatta a lapot, néhány ezren látogattak ki az eseményre.
A beszéd után Magyar Péter hazaküldte az embereket és újabb bejelentést tett: április 6-án 15 órakor tartja következő tüntetését.
A HírTV stábját a tüntetők körbevették, és elkezdték inzultálni, de ordítozva fenyegették a megafonosokat és Bohár Dánielt is.
A Hír Tv egyenesben közvetített volna a történésekről. A televíziónézők tanúi lehettek egy roppant „konszolidált és visszafogott” szabad vélemény-nyilvánításnak, ami annak szereplőit minősíti.
A Hír Tv nézői ezt látták élő adásban:
Az erőszaknak a rendőrség vetett véget, kikísérték a tömegből a riportert.
Mandiner nyomán…
Kiemelt képen: Futó Boglárka tudósítana / printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
HELYTELEN TETT,DE EZT VÁLTJA KI A VEZETOK AROGANCIÁJA ÉS A SZOCSOVEK DFALS DÖRGÉSE..